Szekeres Viktor

Kiszivárgott, hogy ki lesz a Venom 3 főgonosza?

Beszédes a Venom 3 munkacíme. És az is lehet, hogy átverés.

Még nem tudni, hogy mi lesz a Venom 2 folytatásának a hivatalos címe, viszont azt már tudjuk, hogy milyen munkacímen fut a projekt. A The Cosmic Circus derítette ki, hogy a cím Orwell, ami jó eséllyel nem George Orwellre utal, hanem a képregényekből nagyon jól ismert Orwell Taylorra. Taylor a képregényekben azért akarja megölni Eddie Brockot, mert ő megölte a fiát, aki takarítóként dolgozott a "szuperembereket" fogva tartó börtönben, ahonnan Venom megszökött. Ezért összeállítja az Esküdtek (The Jury) csapatát, hogy igazságszolgáltatás elé állítsa az antihőst.

Tavaly ősszel derült ki, hogy a Venom harmadik részének rendezője nem más lesz, mint Kelly Marcel, aki az első két epizód szkriptjét írta, és értelemszerűen az új rész forgatókönyvét is jegyezni fogja. Azon, hogy egy éve bejelentésre került, hogy el fog készülni a harmadik Venom-film, nyilván senki nem lepődött meg, hiszen az eddigi epizódok globálisan 1,4 milliárd dollár bevételt termeltek. A 2018-as első rész ugye Amerikában 214, a világ többi részén pedig 643 millió dollárig jutott el, míg a járvány alatt bemutatott folytatás, a Venom: Let There Be Carnage mindenkit meglepve túlteljesítette az elvárásokat, hazájában felülmúlva az elődjét (ugyancsak 214 millió dollárt hozott), igaz nemzetközileg 289 millióval ez nem sikerült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!