Szekeres Viktor

Halálos iramban 10: itt a vadonatúj előzetes

Nem viccelnek a Fast X második trailerjében.

Igazából nem tudni, hogy kinek szól a Halálos iramban 10 (Fast X) új előzetese, hiszen mostanra, kilenc rész után pontosan tudja mindenki, hogy érdekli-e a film. Akit érdekel, az nem akar újabb reklámokat nézni, ami kunsztokat lő le a filmből, akit pedig nem érdekel, az sem akar jó eséllyel reklámokat nézni, mert azok úgysem fogják meggyőzni. Persze előfordulhat, hogy valaki azért nézi meg a lenti videót, hogy utálkozhasson.


Az amerikai premierre 2023. május 19-én lesz. Mint ismert, a járvány ideje alatt került bemutatásra a kilencedik rész, mely világszerte 720 millió dollár bevételt ért el, így az év egyik legsikeresebb filmje lett. Persze a szerepléséből az is kiderült, hogy hol rajonganak inkább érte, hiszen míg Amerikában 173 millió dolláros bevétel hozott, addig világszerte 553 milliósat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!