Szekeres Viktor

Itt a Tőrbe ejtve 2 bejelentő előzetese

Címet kapott a Knives Out folytatása.

A Netflix egy teaser videóval jelentette be, hogy a Tőrbe ejtve második részének a címe Glass Onion lesz, ami tükörfordításban Üveghagymát jelent. Mint ismert, tavaly dőlt el, hogy a nagy sikerű Knives Out nem mozis premiert fog kapni, ugyanis 3 streaming platform, az Amazon Prime Video, a Netflix és az AppleTv+ között folyt hatalmas licit a franchise következő két filmjének jogaiért, végül a Netflixnek sikerült megkaparintania a két film jogait, több, mint 400 millió dollárért.


Nem csoda, hogy a folytatásokat ekkora érdeklődés övezte, hiszen manapság nagyon nehéz eredeti filmmel sikert elérni, ugyanis a nézőket szinte csak és kizárólag az ismert, illetve korábbi anyagon alapuló alkotások érdeklik, vagyis a feldolgozások, rebootok, spinffok, előzmények és folytatások. A Tőrbe ejtve premierjének évében, 2019-ben például a legsikeresebb eredeti filmes startot a Mi (Us) produkálta, amit Jordan Peele nevével adtak el (71 milliós nyitóhétvége után 175 milliós amerikai bevételig jutott el), de utána nagyon sokat kell keresgélni, hiszen a Jó srácok (Good Boys) kezdése már csak 21 millió dollár volt (Amerikában 83 millióig jutott el). Konkrétan az akkor bevételi toplista első 30 helyezettje között nem volt több eredeti film a Knives Out premierjéig, ami egyébként 26 milliós nyitóhétvége után 165 millió dollárt ért el. Ezzel ugyan a Mi bevétele alatt maradt, de zongorázni lehet a két alkotás közötti különbséget, hiszen a krimi jóval alacsonyabbról indulva ért el hasonló magasságba, ami a nagyon pozitív nézői reakciókra utal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #3
    mondjuk aki képes olyat leírni, hogy megfelelő marketinggel alig van kockázat, az eleve elég sötét. ha csak marketingen múlna a siker (mennyiségen és/vagy frappánsságon) akkor sokkal kevesebb folytatás lenne hatalmas bukás. de pontosan tudjuk, hogy a marketing mit sem ér, ha nincs igény valamire.
  • zetortraktor #2
    jé, egy netes komment nem kompetens és lusta? ilyen sem volt még.

    " Csak egy eredeti sztori mindig kockázattal jár, ellenben egy sikert meglovagolva, és megfelelő marketinggel alig van kockázat. "

    és pontosan ezért annak ellenére, hogy évente 3-4-szer annyi eredeti film kerül moziba, mégis szinte csak nem eredetik vannak a legnézettebbek között. 1. topgun 2, 2. marvel 25, 3. batman 8, 4. pókember 8, 5. jurassic park 6, 6. sonic 2, 7. uncharted 8. LOST CITY!!! 9. harry potter 11, 10. animáció, de eredeti, 11. énekelj 2, 12. sikoly 5, 13. random marvel, 14 EREDETI
  • KoLaMan #1
    "...a nézőket szinte csak és kizárólag az ismert, illetve korábbi anyagon alapuló alkotások érdeklik."
    A jó fenéket... Csak egy eredeti sztori mindig kockázattal jár, ellenben egy sikert meglovagolva, és megfelelő marketinggel alig van kockázat.