Szekeres Viktor

Végre egy új film felülmúlta az elvárásokat

A Kampókéz 20 millió dollár fölött debütált.

Nem lett túl jó film a Kampókéz (Candyman), cserébe viszont a kritikusok jól fogadták, és a nézők sem voltak rossz véleménnyel róla - nyilván csak azokról beszélhetünk, akiket eleve érdekelt. És, ami még fontosabb, meg is nézték, legalábbis a vártnál többen váltottak jegyet az amerikai vetítéseire, ugyanis az előzetes becslések alapján 22,3 millió dollár bevételt hozott hazájában a nyitó hétvégéjén.

Minderre 3569 észak-amerikai mozikba került sor, és a papírforma alapján a film nemzetközileg nem követte le ezt a szereplést, ugyanis 51 globális piacról mindössze 5,2 millió dollárt folyt be. A film természetesen nagyon erős koncentrációjú fekete közönség előtt játszódott, az első 3 nap nézőinek 37%-át tették ki afroamerikaiak. És ahogy számítani lehetett rá, főleg a fiatal felnőttek ültek be a horrorra, a nézők 69%-a a 18-34 évesek közül került ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!