Szekeres Viktor

Nincs hír a Grimm folytatásáról

A jelek szerint mégsem folytatódik a Grimm.

2018. őszén számolhattunk be arról, hogy a Grimm című természetfölötti krimisorozat, ami 6 évadon át ment az amerikai NBC csatornán, spinoffot kaphat. Az új sorozat a tervek szerint az eredeti mitológiáját vitte volna tovább egy női Grimm főszerepésével, és korábbi rajongói kedvenc karakterek is visszatérésével. A készítője Melissa Glenn lett volna, és az eredeti széria showrunnerjei, David Greenwalt és Jim Kouf is benne lettek volna a produkcióban. A sok feltételes mód használata pedig annak szól, hogy a jelek szerint ebből a projektből nem lesz semmi, hiszen nem kapott pilotberendelést 2019 tavaszán, és azóta sem hallani róla semmit.

Ezért is jelezzük mindig, hogy egy sorozat fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a készítőktől a gyártó stúdió vagy a célplatform berendeli egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a pilot berendelésével, vagy a teljes első szezon bekérésével honorálhatják. Azonban, amikor erre nem kerül sor, akkor könnyen előfordulhat, hogy többet nem hallunk egy sorozattervről. Most pedig minden bizonnyal ez történt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!