Szekeres Viktor

Élőszereplős Assassin's Creed-sorozat készül

Assassins's Creed-univerzumot épít a Netflix.

A Netflix leszerződött a Ubisoft játékkiadóval annak érdekében, hogy vadonatúj szkriptelt tartalmakat gyártson az Assassin's Creed alapján. A megegyezés egy élőszereplés tévésorozatra szól, valamint a játék animált, illetve anime adaptációjára szerializált formában. A tervezett projektekről egyelőre még semmit sem tudni, nem csak történetük, de még írójuk sincs, bár ez persze csak idő kérdése.

Mindez persze nem szabad, hogy bárkit is meglepetésként érjen, hiszen a Ubisoftnál az Assassin's Creedes tartalmakat felügyelő Azaïzia Aymar 2017-ben, egy Reddites AMA keretében hírértékű bejelentést tett, ami szerint már fejlesztik az Assassin's Creed alapján a tévésorozatot. Természetesen filmmel nem nagyon próbálkozhattak, hiszen hiába terveztek több részes franchise-t a Michael Fassbender főszereplésével készített alkotás köré, a nem túl jól sikerült, a kritikusok, nézők és játékosok által is lehúzott, és nem is túl sikeres darab nem folytatódott. És még akkor is igaz, ha a film 186 millió dolláros nemzetközi bevétele nem is volt olyan rossz, azonban a mindössze 55 milliós amerikai számok pocséknak számítottak, főleg egy 125 milliós költségvetés esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csigafi #3
    Szóval ha az első film nem aratott nagy sikert akkor megpróbálkoznak ismét. Amúgy nem értem ha van egy jó történeti alap ami a játék története akkor mi a gond? Gondolom a pénz kevés ahhoz hogy normális igényes legyen a film.
  • takysoft #2
    Ahhoz képest ez egy egész jó ötletnek tűnik :)
  • Jawarider #1
    Már nem tudnak mit kitalálni