Szekeres Viktor

Mozifilmes klasszikus kap előzmény tévésorozatot

Készül A kínai negyed előzménye.

Az eredeti írója, Robert Towne készítésében és David Fincher produceri (és talán rendezői) közreműködésével a Netflix elkezdte fejleszteni a Kínai negyed (Chinatown) című mozifilm előzménysorozatát, mely a fiatal Jake Gittes-ről szólna, akit az 1974-es filmben Jack Nicholson alakított. A tervek szerint abban az időszakban játszódna a sorozat, amikor Jake megalakítja magánnyomozó irodáját.

Egy sorozat fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy a csatorna a készítőktől berendelte egy pilotepizód forgatókönyvét, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően döntést hozzanak arról, hogy a projekt megérdemli-e a pilotberendelést, azaz az első rész leforgatását - illetve jelen esetben a teljes első évad berendelését, ugyanis a Netflix nem pilotozik.


Az eredeti Kínai egyed története a következő volt: "Jake Gittes a második világháború előtti boldog békeidők egyik rámenős magándetektíve. Nem makulátlan, nem viszi túlzásba az udvariasságot, de profi a szakmában, és ha kell, nem csak az eszét és a kapcsolatait használja, de az öklét is. A felső tízezer köreiből ritkán keresik meg ügyfelek, de most egy gazdag és gyönyörű asszony bízza meg azzal, hogy figyelje meg a férjét és bizonyítsa be hűtlenségét. A rutin-ügynek induló megbízatás halálos csapdákkal, intrikákkal, piszkos politikai játszmákkal és váratlan fordulatokkal teli kínos, kényelmetlen és életveszélyes napokat hoz a magándetektívnek. A háttérben egy óriási ingatlan-panama rémképe kezd kirajzolódni, de Jake mégis csak az utolsó pillanatban döbben rá, hogy a játék valami egészen másról szólt!"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    Rájöttem, hogy kire hasonlít ez a vég nélküli nyafogás, panaszkodás, hiszti! Donald Trump csinálja folyton ezt, ő az, aki minden miatt panaszkodik. Végre.

    Igazából kezdek együttérezni, hogy rohadt szar érzés lehet mindenen utálkozni. Szerencsére vannak, akik még lelkesen fogadnak filmes vagy tévés híreket, örülnek dolgoknak. Mások meg mammognak fortyogva. HAJRÁ, KOVÁCS NÉNI!