Szekeres Viktor

Megvan, ki rendezheti a Star Trek 4-et

Nemsokára kezdődhet az új Star Trek-epizód írása.

A Deadline értesülései szerint a Paramount Pictures a tárgyalások végső stádiumában jár Noah Hawley-val a következő Star Trek-mozifilm megírásával és megrendezésével kapcsolartban. A J.J. Abrams produceri bábáskodása mellett elkészíteni tervezett filmről természetesen még nem tudni semmit, fogalmunk sincs, hogy Hawley milyen sztoriötlettel győzte meg az illetékeseket, de az biztos, hogy Chris Pine, Zachary Quinto, Zoe Saldana, Simon Pegg és Karl Urban visszatérésével is számolnak.

Hawley nevét leginkább a tévésorozatok kedvelői ismerhetik, hiszen az elmúlt években a legeredtibb szériákat jegyezte. Ő volt a készítője az idén három évad után befejezett Légiónak (Legion), és ő készíti a jövőre a negyedik szezonjával érkező Fargót is. Hawley nemrég filmrendezőként is bemutatkozott, azonban a Lucy In The Sky nem sok embert érdekelt, és a kritikusok is igencsak lehúzták. Szóval, aki hisz nekik, az elfogadhatja, hogy nem sikerült jól az első munkája.

Amellett, hogy egyébként még mindig tervbe van véve a Quentin Tarantino által írt Star Trek is, tavaly még arról volt szó, hogy a következő részt S.J. Clarkson rendezheti meg J.D. Payne és Patrick McKay forgatókönyve alapján, ami a korábbi hírek szerint Kirköt követte volna, aki egy időutazós incidens nyomán találkozik édesapjával. Azonban ez az ötlet dugába dőlni látszik, többek között a színészek anyagi követelései miatt, valamint azért, mert az írók azóta már az új Gyűrűk urán dolgoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!