Szekeres Viktor

Újabb két folytatásfilmre mondott nemet a közönség

Két eheti második rész nem nagyon érdekelte az amerikai nézőket.

Hiába sikerült jól a 47 méter mélyen és az Angry Birds második része, a nézőket egyik sem nagyon érdekelte Amerikában. A 47 méter mélyen esetében ez a teljesen új felállással is magyarázható, hiszen az első részt meglepően jól fogadta a közönség, azonban így, hogy egy kvázi eredeti filmre nyomták rá a márkanevet, érthető módon alacsonyabb volt a jegyvásárlási szándék. Persze a 47 Meters Down: Uncaged esetében a 3,15 milliós péntek és a 7,5-8 millió körül várható nyitóhétvége korrekt teljesítmény, de elmarad az "első rész" 11 milliós startjától.

Ennél sokkal nagyobbat zakózik azonban Amerikában az Angry Birds folytatása, mely remekül mutatja azt, hogy ha egy első epizód gyengén sikerül, akkor hiába jó a folytatás, a nézőket nem nagyon fogja érdekelni. A The Angry Birds Movie 2 Amerikában 2,75 milliós péntek után nagyjából 9 milliós három napos hétvégére számíthat, ami még a keddi, szerda és csütörtöki bevételekkel is csak 15 millió dollárt jelent, márpedig az első rész már a 38 milliós startjával is csalódást okozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #4
    Egyiknél sem írtam, hogy koppant. Csak annyit mondtam, hogy az AB egy szerény hazai sikert könyvelhetett el (egyedül a nemzetközi forgalmazás hozta a bevételek 60%-t) ... A 47 méter mélyen, felesleges folytatás, de maga az első rész viszonylag sikeres volt.
  • kalapos01 #3
    Az AB2 kapcsán azzal egyetértek, hogy meglepő a folytatás, de abban van ráció, hogy egy nem olyan jól fogadott rész után is rátalál a közönség egy filmre. És itt ugye egy valamiről ne feledkezzünk meg: sommás következtetést sosem szabad amerikai bevételek alapján levonni, mert koppanhat az ember. Mármint arra célzok, hogy jön egy film, ami bukik Amerikában, jön az egyszeri kommentelő, megmondja, hogy "naná, ez egyértelmű volt", majd kiderül, hogy nemzetközileg siker a film, és az egyszeri kommentelő nem tud mit kezdeni a megmondásával. Mert van és lesz ilyenre példa. Hozzáteszem, az Angry Birds esetében nem hiszem, hogy ez lesz a helyzet, de ettől még a jelenség létezik, és ugye mindig azzal jár, hogy az egyszeri kommentelő nem kezd el hamut szórni a fejére akkor, ha kiderül, hogy tévedett.
  • kalapos01 #2
    Ha valamiben tévedek, akkor azonnal javítson valaki, megköszönöm, de az ilyen kommentek mindig meglepnek.

    "S csodálkoznak"

    Mindig annyira érdekes olvasni azt, amikor valaki viszonylag egyszerű dolgokba beledelirál ilyesmiket: miből tapasztalod, hogy bárki is csodálkozik bármin?

    További érdekes következtetés, hogy "elhangoztak kritikák", ami... mégis kit érdekel, főleg egy műfaji film esetében. Az a meglepő abban, amit írsz, hogy azt gondolod, hogy nálad a Bölcsek köve, és valami újat állapítasz meg, holott például a 47 méter mélyen második részével kapcsolatban a gyártó tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit várhat el egy második résztől, és pont ennek tudatában egy tökéletesen kockázatmentes, biztos profittal kecsegtető produkcióba vágtak bele: csináltak egy olcsó filmet, aminek a bevételei _természetesen_ nem fogják elérni az eredeti filmét, de tuti nyereséget hoznak.

    (Itt ugye azt sem szabad feledni, hogy az ENTMP mennyire apró stúdió, aminek eddigi legnagyobb sikere volt a 47 méter, így a világ legkevésbé meglepő dolga, hogy kapott második részt. Egy olyan második részt, ami a második legjövedelmezőbb filmje lesz a stúdiónak. Fogadunk, hogy jön majd a 3. rész is?:)
  • Cyberdog #1
    Mind a kettő hozta a papírformát. Már a filmek forgatása előtt elhangzottak olyan kritikák, hogy a 47 méter mélyen egy felesleges folytatás, míg az Angry Birds folytatást meg nem is értik. Mivel az USA-ban szerény siker fogadta.
    73 millió$-s költségvetés ellenére 107.5 millió $-s bevételt hozott.
    világviszonylatban további 245 millió $-t.
    Az első rész többnyire negatív kritikákat kapott, vagy semlegest. Egy pozitív kritikát kapott Lindsey Bahr az Associated Press kritikusától. Szerinte ugyan nem egy kiemelkedő alkotás, de tisztességes munka, feltárja a haragot. Van szíve és van benne élet, ami lényegében nem árt egy filmnek sem.

    Szóval mind a kettő elég kétséges film. S csodálkoznak, hogy a kutyát sem érdekli a folytatások...?