Szekeres Viktor

A Halálos iramban 9-et is később láthatjuk csak

Nem csak a James Bond 25 premierjének dátuma csúszik.

A Universal stúdió bejelentette, hogy az eredetileg 2020. Húsvét hétvégéjére tervezett Halálos iramban 9 premierjére csak a Memorial Day hétvégéjén, május 22-én kerül sor Amerikában. Ennek a lépésnek köszönhetően foglalhatta el a James Bond 25 a húsvéti hétvégét. A nagy kérdés, hogy mindez borít-e újabb dominókat, hiszen korábban már erre a napra bejelentkezett a Godzilla vs. Kong és az új SpongyaBob-film is.

Érdekesség, hogy az új trilógia első epizódja számára már a 2020-as áprilisi dátum is egy csúszást követően született meg, hiszen eredetileg 2019-ben tervezték bemutatni a kilencedik részt, azonban végül a Hobbs & Shaw spinoffot hozták be az idei év tavaszára. Azt a spinoffot, ami kapcsán remekül éreztek rá a készítők a filmes univerzumok nézőket moziba csábító hatására. Hiszen alapvetően egy random akciófilmről van szó, ami minden bizonnyal a szereplői miatt hozott volna egy korrekt, talán 100 millió dollárt is meghaladó bevételt Amerikában, azonban így, hogy ugyanazt a filmet a Halálos iramban márkajelzéssel látják el, menten újabb nézők számára teszik kötelezővé, így többszörözve meg azt a pénzt, amit a gyártó stúdió kaszál rajta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #4
    "Hiszen alapvetően egy random akciófilmről van szó, ami minden bizonnyal a szereplői miatt hozott volna egy korrekt, talán 100 millió dollárt is meghaladó bevételt Amerikában, azonban így, hogy ugyanazt a filmet a Halálos iramban márkajelzéssel látják el, menten újabb nézők számára teszik kötelezővé, így többszörözve meg azt a pénzt, amit a gyártó stúdió kaszál rajta. "
  • kalapos01 #3
    Mi a hülyeség? Hogy később láthatjuk? Vagy mondta valaki, hogy nem néznél meg egy ilyen filmet?
  • barret #2
    "A Halálos iramban 9-et is később láthatjuk csak " Remélem a 10-es előtt :)
  • Zombee #1
    Azért ez így hülyeség. Johnsonnal és Stathammel a franchise nélkül is megnéznék egy jópofa macsó akciófilmet. Ellenben a FF szériából rajtuk kívül senkivel sem érdekelne egy spinoff. Igen, ha szegény Paul Walker élne, vele se.