Szekeres Viktor

Teljes előzetest kapott Dobó Kata első filmje

Megérkezett a Kölcsönlakás teljes trailerje.

Most már teljes előzetese is van a Kölcsönlakásnak, amiből kiderülhet, hogy egy színdarab, ami a színpadon jól működik, vajon a moziban mennyire állja meg a helyét. És az is kiderül, hogy Dobó Kata, mint rendező mennyire állja meg a helyét, hiszen ez lesz az első ilyen irányú próbálkozása. Ha valaki, akkor ő elég jól ismeri a darabot, hiszen abban már játszik egy ideje a színpadon.


A film hivatalos szinopszisa a következő: "Nem is lehetne két egymástól jobban különböző férj, mint Balázs (Haumann Máté) és Henrik (Klem Viktor). Balázsnak a család fontos meg az otthona – amit éppen felújítanak. Henriknek viszont a csábítás fontos meg az otthon – amit a haverja éppen felújít, - hogy legyen hova meghívni legújabb hódítását.
A két férj és feleségeik: a gyerekre vágyó Anikó (Balla Eszter) meg a férjén minden áron bosszút állni vágyó Linda (Martinovics Dorina), valamint a lakást felújító dizájner (Szabó Simon) és az őt rajongásával üldöző csaj (Kopek Janka) mind arra vágyik, hogy végre egyedül maradhasson a felújítás alatt álló lakásban, és belépjen a nagy Ő.
De sajnos túl nagy az átmenő forgalom. Egyetlen, zűrzavaros napon egymásba botlik, akinek nem kéne, lebukik, aki ártatlan, és elcsábul, aki hűséges. Nagy szívű, ám még nagyobbakat füllentő hőseink vágyak, szerelmek, átverések hálójából próbálnak kikecmeregni, amibe egyre jobban belegabalyodnak. Néha, egy-egy pillanatra az őszinteséggel próbálkoznak – és abból lesz a legnagyobb bonyodalom..."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!