Szekeres Viktor

Megvan az új Szellemirtók-film rendezője

Jason Reitman készítheti el a Szellemirtók következő epizódját.

Az Entertainment Weekly értesülései szerint az Oscar-jelölt Jason Reitman (Juno, Egek ura, Pszichoszingli) lesz a rendezője és egyik forgatókönyvírója a Szellemirtók (Ghostbusters) franchise következő epizódjának. A másik író Gil Kenan lesz. Reitman kiválasztása már csak azért is nagyon érdekes, mert a filmes édesapja, Ivan Reitman rendezte az első két filmet - ő most producerként fog részt venni a produkcióban.

A film ugyanabban az univerzumban fog játszódni, mint a 80-as években készült két klasszikus rész, tehát nem reboot lesz, hanem az eredeti sorozat soron következő fejezete. Természetesen a jelenben fog játszódni, ami azonban a 80-as években történt, az ebben a világban is megtörtént. Azt egyelőre még nem tudni, hogy az eredeti szereplők közül valaki vissza fog-e térni. A tervek szerint a filmet a Sony stúdió 2020. nyarán mutatná be az amerikai mozikban. A forgatásra még idén sor kerül.

A franchise kapcsán azt is érdemes megjegyezni, hogy a Sony továbbra sem mondott le az animált Szellemirtókról, az még mindig fejlesztés alatt áll.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #15
    "Szerintem arról van szó, hogy a nagy genderezéssel sugallni próbált alternatív nőkép nem hogy nem reális, nem hogy nem érdekel senkit, de ráadásul még uncsi is."

    Pontosan erről van szó. Ők akarják megmondani, hogy milyen legyen egy nő! És ha nem olyan, akkor egy rabszolga, buta, elnyomott senki, akit NEKIK kell felszabadítani.

    De hasonlót el lehet mondani a teljes nyugati médiáról. Csak gondoljatok bele egy pillanatra, hogy régen amit apád/anyád csinált, te is azt csináltad nagy valószínűséggel, ahol megszülettél, ott is élted le az életed nagy valószínűséggel. Ma meg, a média mindenkinek a fejébe sulykolja, hogy ha így teszel, akkor suttyó vagy. Falusi paraszt vagy, vidéki senki vagy, magyar senki vagy, ha nem mész külföldre dolgozni, hogy "megvalósítsd önmagad". Ótvar propaganda ömlik ránk folyamatosan.
    És nagyon sokan bedőlnek ennek, beveszik az "amerikai álmot" Dolce Vitát, stb.-t. Mindig van egy újabb baromság amivel bomlasztják a hagyományos társadalmi berendezkedést.
    Ez a szubverzió.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.01.17. 22:59:05
  • cateran #14
    Hopp, kerlek meselj a chippendale fiuk noi megfelelojerol...Tudod, olyanokrol, aki soloban/csoportosan koreografalt vetkozo showt mutatnak be....(nem, sima sztriptiz es rud/oltanc nem jatszik, showgirl sem..ezek mas kategoria...)
    "Chippendales is a touring dance troupe best known for its male striptease performances and for its dancers' distinctive upper body costume of a bow tie, collar, and shirt cuffs worn on an otherwise bare torso."

    De kivancsian varom ahogy nok mennek spermabankba anyagot leadni...Ha mar gender bender....Amugy a Ghostbusters noi remakje csak es kizarolag az SJW neveben keszult el...Az eros, hatarozott noi karakterekkel soha nem volt gond..az irrealisokkal mar inkabb...
  • NEXUS6 #13
    Melissa McCarthy, Kristen Wiig jó komikusok, nagyon jókat játszanak a rájuk, csajokra írt szerepekben. Nem vagyok nő gyűlölő, egy Sandra Bullock, vagy Jodie Foster, esetleg Scarlet Johansson főszereplésével készült filmet hótziher hogy inkább megnézek csak miattuk, mint az aktuális nevesincs tinisztárcsávóét hatalmas költségvetéssel.

    Szal nem az a gond, hogy nők és esetleg csak nők játszanak főszerepet, még csak az se gond, hogy nőiesítenek/genderesítenek/kisebbségiesítenek fehér férfiakra írt szerepet. Az a gond, hogy ez utóbbi elgondolásból készült film talán egyszer sem ütötte meg azt a mértéket, amit amúgy tényleg ki lehetett volna hozni.

    Azon lehet vitatkozni, hogy miért van ez?
    Szerintem arról van szó, hogy a nagy genderezéssel sugallni próbált alternatív nőkép nem hogy nem reális, nem hogy nem érdekel senkit, de ráadásul még uncsi is.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.01.17. 10:11:39
  • Zombee #12
    Channing Tatum még nem is olyan rossz elgondolás, a 21 Jump Street is vállalható. És pl. kellemes meglepetés volt Az aljas nyolcasban. Egy vígjátékban nem írnám le. Na nem feltétlenül rá osztanám a csapat zsenijének szerepét. Bár ez így eleve marhaság, a csajos verzió pont ettől is volt szar. Az eredetiben szórakozott, lökött tudósok csaptak össze a szellemekkel, itt meg... bár, őszintén szólva nem is emlékszem, hogy az SG pénzgyáros Melissa Mccarthy-ja mi is volt.
  • ostoros #11
    Görl powa forevör, kb ennyi mondandója van a filmnek.
  • ostoros #10
    Maradjunk annyiban, hogy debil szereposztás, debil, életszerűtlen párbeszédek, ripacskodás, a csapat okosa meg attól okos, hogy ráraktak egy vastag fekete keretes szemüveget.
  • zetortraktor #9
    Basszus, ebbe nem gondoltam bele, megfogtál. Akkor nincs mese, ki kell találni az éjszakai szórakozóhelyeken vetkőző nőkre is egy szót. Valaki?
  • Ender Wiggin #7
    ja, a trend nem csajos. de azért, elég sok női(etlen) akcióhőst próbálnak eladni és sok eredetileg férfiakkal készül filmnek készül női rebootja. a legalja ennek a "nem trendnek" a Legyek ura pl. csak lányokkal. És valóban kit érdekel, hogy farka van-e a lánynak, de sajnos ezekkel a forgatókönyvekkel kompenzálni igyekszik most mindenki valamit, nem művészi megfontolásból készülnek.
  • cateran #6
    Ja, hatarozottan fura, hogy chippendale tancosokat ferfiak alakitanak...Neked amugy tenyleg semmi kozod a logikahoz vagy csak titkolod, mert cikinek erzed?
  • zetortraktor #5
    Látod, ott is a pasikat erőltetik. NEXUS6 örült volna neki, de sokan szívesebben néznének csajos Magic Mike-ot.