Szekeres Viktor

Itt a Wonder Woman 2 első reklámanyaga, kiderült, mikor játszódik a film

A WW84 nem mond sokat, de azért egy dolgot elárul.

A DC Entertainment Chief Creative Officer posztját betöltő Geoff Johns bemutatott egy logókártyát a Wonder Woman második részéhez, ami a film első hivatalos reklámanyagának számít. Ebből arra lehet következtetni, hogy a folytatás története 1984-ben játszódik majd, annak megfelelően, amiről a korábbi pletykák szóltak, amik 80-as évekbeli, hidegháborús miliőt valószínűsítettek.

Az már tavaly kiderült, hogy a Wonder Woman második részét ismét csak Patty Jenkins rendezheti, a forgatókönyvet pedig Dave Callaham fogja írni Patty Jenkins és Geoff Johns közreműködésével. A Warner tavaly azt is bejelentette, hogy a Wonder Woman 2 2019. december 13-a helyett már november elsején bemutatásra kerül, ami természetesen annak volt köszönhető, hogy a Disney a Star Wars IX premierjét 2019. december 20-ára tolta.

A filmről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Kristen Wiig lehet benne a főgonosz, aki Cheeath-t alakíthatja. Cheetah karakterét William Moulton Marston alkotta meg és először a Wonder Woman-füzetek hatodik számában bukkant föl még 1943-ban. Természetesen az évek folyamán több változata is szerepelt a képregényben, alteregói között ott van Priscilla Rich, Deborah Domaine, Barbara Anne Minerva és Sebastian Ballesteros is. Képességei a gepárdéhoz hasonlatosak (ezért is Gepárd a neve...), azokat egy növényistentől, bizonyos Urzkartagától kapta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jim Morrison #1
    Fallout 76, most meg WW86 :c