Szekeres Viktor

Captain Marvel: megjöttek az első lesifotók az új Marvel-szuperhősről

Most már tényleg elkezdődött a Captain Marvel forgatása.

Korábban is láthattunk már lesifotókat a Marvel új szuperhősfilmjének, a Captain Marvelnek a forgatásáról, azonban kiderült, hogy munkálatok csak a héten kezdődtek el. Azonban mivel nem stúdióban került sor erre, rögtön el is lepték a netet a képek, melyeken egyrészt 90-es évekbeli stílusban látható a főszereplő, Brie Larson (többek között Guns n Roses-pólóban), másrészt pedig egy kaszkadőrös jelenetet forgatva. (Előbbinek a képeit itt, utóbbinak pedig itt lehet egyenként végigmazsolázni.)

Klikk ide! Klikk ide!

A Captain Marvel-film forgatókönyvét Nicole Perlman és Meg LeFauve írta, maga a karakter először a Bosszúállók harmadik részében fog feltűnni. Az Amerikában 2019. március nyolcadikán bemutatásra kerülő filmet az az Anna Boden és Ryan Fleck dirigálja, akik legutóbb A szerencse forgandót, azt megelőzően pedig a Nyomás alattot, illetve az Egy dominikai spílert rendezték. A karakter képregényben először 1968-ben tűnt fel, a Marvel Super-Heroes 13. számában az amerikai légierő biztonsági főnökeként, ami után egy robbanás révén és Kree-technológiának köszönhetően lett belőle szuperhős.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!