Szekeres Viktor

Menő plakátot kapott az új Tomb Raider-mozifilm

A siker sokak szerint garantált, mint az első két résznél, a kérdés, hogy jó is lesz-e a játékadaptáció.

Új plakátot kapott a Tomb Raider-mozifilm, mely lehet, hogy azt is jelenti egyben, hogy nemsokára megérkezik az új előzetes is. Mint ismeretes, a fim főszereplőjét, Lara Croftot Alicia Vikander fogja alakítani, a főgonosz Walton Goggins lesz, illetve Daniel Wu is szerepet kapott a filmben, mint egy hajós kapitány, aki a főhősnő számára nyújt segítséget. Dominic West pedig Lara Croft édesapjának szerepében tűnik majd fel.

Az első Tomb Raider-film, mely Lara Croft: Tomb Raider címen futott, máig minden idők legsikeresebb játékadaptációja Amerikában (világviszonylatban a Perzsia hercege az első), miután belföldön 131, a világ többi részén pedig 144 millió dollár bevételt hozott Angelina Jolie főszereplésével. A 2001-es filmet két évvel később követte a folytatás is, azonban a Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője igencsak leszerepelt az előd minőségének köszönhetően: Amerikában 66, Amerikán kívül pedig 91 milliós bevételt szerzett.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #11
    Az mondjuk nem feltétlen zetor hibája, hogy nem láthat olyan játék-adaptációt, ami a vázolt kritériumoknak megfelel. A többségük filmnek is szar, mindenféle eredeti műhöz hasonlítás nélkül is. Lásd az új Hitmant pl. De a régi Tomb Raider is vacak volt, legalábbis az első része, a másodikat meg se néztem.

    Viszont a Tomb Raider sem az Oscar-gyanús forgatókönyvvel lett híres, ahogyan a legtöbb jó játék, ahogy írod is, Zs kategóriából meg ponyvákból épül fel. Persze minden a tálaláson múlik, Tarantino is kult lett, pedig olcsó krimikből, 70's exploitation filmekből lopott, méghozzá pofátlanul. A GTA sem egy komoly jellemfejlődést bemutató dráma...
  • NEXUS6 #10
    Értem én ezt, de ez a szemlélet mondjuk a Móriczka c. viccújság élvezeténél vajon mennyire működik?

    Csakmert ugye a számítógépes műfaj a könnyebb fogyasztahatóság érdekében maga is gyak ponyvairodalmi/zs kat filmes eszközökkel dolgozik. Egy átlagos folyamat úgy néz ki, hogy volt valami történelmi esemény, készül valami irodalmi értékű mű, abból aztán csinálnak egy filmet, amit klónoznak 3X, ami alapján csinálnak egy képregényt, amiből megint egy filmet és aztán a film ihletésére egy számítógépes játékot. (aktuálisan Arábiai Lawrence-Indiana Johnes-Lara Croft vonalon érdemes gondolkodni még ha nem is követi le az a fenti folyamatot teljesen). Minden ilyen fázis váltás után az új mű esztétiakai, irodalmi, művészeti, történelmi értéke feleződik az előzőhöz képest.

    Na most szerinted a puszta külsőségekben megmutatkozó jellemzőkön kívül mennyire érdemes a fenti gondolatmenetet figyelembe véve bármilyen mélyebb értéket egy ilyen számítógépes játék filmes adaptációjától várni, vagy alkotóként belerakni?
    Tartok tőle, ha te az általad írtakat komolyan veszed, akkor még nem láttál számítógépes játék alapján készült filmet. Olyat biztos nem, ami az általad felállított rendszer sugallta magasabb művészeti kritériumokat kiállja.

    Szerintem.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.12.12. 14:08:38
  • zetortraktor #9
    Itt jön be a kérdés, hogy mi a jellemző. Hogy mi határoz meg egy karaktert. Nyilván mindenkinek más. Ezért röhejes, hogy egyesek ki vannak akadva azon, ha egy ismert irodalmi figura hajszínt vagy nemi identitást vált, holott általában nem ezek azok, amik igazán meghatározzák, főleg nem az írója számára. Azok adottságok, amikről sokszor nem is beszélnek - nyilván más a helyzet, ha konkrét szerepe van a dolognak. Az egész igazából sekélyesség kérdése. a mell épp úgy lehet meghatározó valakinek, mint a barna haj, a türkiz (vagy milyen) póló vagy a copf, vagy tudom is én mi. Oké, a videójáték elég vizuális, de szerintem sokkal fontosabb, hogy a személyisége (már ha van) ne szenvedjen csorbát vagy a stílusa. Az teszi őt Lara Crofftá, nem a melltartó mérete.

    Ld. a lenti kommentet, amiből kiderül, hogy nem ez a lényeg. Viszont tippre az új játékokban is hasonló maradt a karakter. Ha meg nem, akkor tévedtem.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2017.12.12. 13:31:46
  • Zombee #8
    Ha egy adaptációt megfosztasz az eredeti mű jellemzőitől, abból sok jó nem sül ki. Mivel az alap itt vizuális mű, fontos a megjelenítés, és amúgy a nagymellű Lara Croft jóval ismertebb.
  • Bazsalusz #7
    NAGYOBB CSÖCSÖKET AKARUNK! ÉLJENEK A JÓ NAGY CICKÓK!
  • wraithLord #6
    Az új Tomb Raider játékokban már nincs nagy melle, hanem inkább atletikus alkat. A filmet pedig erről a Lara Croftról mintázták.
  • NEXUS6 #5
    Könyörgöm ez egy videojátékból készült film, mi a fax legyen a fő szempont azon kívül, hogy hasonlítson a karakterre, konkrétan testileg, konkréten az orbitális mellei.

    Az Uncharted más kérdés pl. mert ott viszont jó sztori volt (videojátékhoz képest) voltak szövegek, poénok, jó színész kell. Ott szerintem meg azzal fognak beégni, ha egyszer valahára filmet csinálnak belőle.
  • zetortraktor #4
    A karcsiszemüveges kocka recskarétegnek, akik odavissza kiverték és kijátszották mindegyik pixelhősös részt, igenis fontos, része a szexuális fejlődésüknek. Teljesen érthető, hogy nem az az elsődleges nekik, hogy Oscaros legyen a színész, vagy nem amiatt aggódnak, hogy jó legyen a karakter. A recskapozitívság a fontos, és 60-70% -uk mellnagyságra recskázik, nem arcszépségre.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2017.12.10. 13:00:03
  • RAZOR27 #3
    most komolyan arról megy a sárdobálás hogy nincs elég nagy melle?.... oh boy, ez is már egy szint
  • NEXUS6 #1
    Nem igaz, hogy nem tudnak egy olyan csajt találni, aki legalább minimálisan emlékeztet az eredeti karakterre. (Konkrétan itt pl a mell implantátumot javasolnám, mint technikai megoldást).

    Mi lesz még, egy kék trikót ráadnak Gáspár Győzire és ő lesz a következő Combrájder?