Ötvös Tibor
Suburbicon: Tiszta udvar, rendes ház
Ha George Clooney összeáll a Coen-tesókkal, abból általában maximum közepes eredmény születik. Sajnos a Suburbicon: Tiszta udvar, rendes ház ezt a szintet sem éri el.
Hogy tetszett a Suburbicon?
Lehet, hogy még az eddiginél is több haragosom lesz, de így is leírom: ha George Clooney és a Coen-fivérek összeállnak, abból még nem született egy minden elemében élvezhető film. A Kegyetlen bánásmód, az Ó testvér, merre visz az utad, Égető bizonyíték vagy akár az Ave, Cézár is messze kiemelkedik (negatív értelemben) a Fargo - A félszemű - Nem vénnek való vidék fémjelezte életműből. Éppen ezért tartottam az újabb közös produkciótól, mely a hazai tűzkeresztségben a Suburbicon: Tiszta udvar, rendes ház címet kapta és melyben Clooney rendezőként, Coenék pedig íróként tevékenykedtek.
Clooney első alkalommal rendez úgy filmet, hogy abban nem szerepel és bármennyire is jól kezdődött direktori karrierje (Egy veszedelmes elme vallomásai vagy a Good Night, and Good Luck), az utóbbi időkben csak megkérdőjelezhető minőségű műveket tett le az asztalra (Bőrfejek vagy még inkább a Műkincsvadászok), mégis sztárok pattannak a hívó szavára. Így most Matt Damon és Julianne Moore döntöttek úgy, hogy aláírnak az eredeti kiírás szerint szatirikus komédiának szánt Suburbiconhoz - azonban a filmet ők sem tudják megmenteni.
Az alapfelállás szerint egy tipikus amerikai kertvárosban élik fehér emberek a mindennapjaikat, mikor beköltözik az utcába egy színes bőrű család. Ezzel pedig felborul az addigi kényes egyensúly, valódi őrület hatalmasodik el mindenkin és ennek megfelelően őrült dolgokat is művelnek. Többet nem érdemes ezzel foglalkozni. Értem én, hogy rögtön két vonalat is szeretne vinni Clooney és a tökéletesség alatt megbúvó feszültségeket, illetve a rasszizmust szeretné egy sztoriba összerakni, de sajnos a két rész külön-külön sem működik, nem hogy együtt.
A tipikus kertvárosi apukát alakító Matt Damon láthatóan érzi, hogy neki kell a hátán elvinni a filmet és ennek köszönhetően valóban elképesztő módon belead mindent a játékába. Sajnos alkalmanként túl is tolja a dolgot, de rajta legalább látszik az akarás. Ahogy a nyúlfarknyi szerepet kapó Oscar Isaac is lehengerlő, azonban Julianne Moore abszolút szürkén ténykedik a produkcióban. És bár elméletileg a fekete család keveri meg a dolgokat, őket valójában meg sem ismerjük, ami azonban már a szkript hiányossága. Sajnos ezen a téren nem csak ez az egyetlen negatív pont: Coenék abszolút értelmetlenül dobálták egymásra a cselekményeket és bár van jó poén, de összességében csak vakarhatjuk a fejünket azzal kapcsolatban, hogy most mit is akar a főszereplő.
Clooney sem tud mit kezdeni az egész projekttel, amit ráadásul meglepően hosszúra is nyújt. A közel két óra elég sok holtjáratnak ad helyet, szerintem maximum 90 perc bőven elég lett volna. Bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor inkább le sem forgatom a filmet, ami számomra nagyon nagy csalódás. Damon szerepválasztása ugyanis az utóbbi években azért többnyire jó volt, bár a Műkincsvadászok gyengeségében azért ő is benne volt. Egyetlen pozitívum a filmmel kapcsolatban az a díszlet. Zseniális és korhű minden egyes tárgy, a környezet parádésan van megalkotva - tényleg olyan, mintha az '50-es, '60-as években lennénk. Ez azonban kevés, hiszen a tálalás nem tudja elvonni a figyelmünket magáról a termékről, ami sajnos elég gyengécske.
Clooney első alkalommal rendez úgy filmet, hogy abban nem szerepel és bármennyire is jól kezdődött direktori karrierje (Egy veszedelmes elme vallomásai vagy a Good Night, and Good Luck), az utóbbi időkben csak megkérdőjelezhető minőségű műveket tett le az asztalra (Bőrfejek vagy még inkább a Műkincsvadászok), mégis sztárok pattannak a hívó szavára. Így most Matt Damon és Julianne Moore döntöttek úgy, hogy aláírnak az eredeti kiírás szerint szatirikus komédiának szánt Suburbiconhoz - azonban a filmet ők sem tudják megmenteni.
Az alapfelállás szerint egy tipikus amerikai kertvárosban élik fehér emberek a mindennapjaikat, mikor beköltözik az utcába egy színes bőrű család. Ezzel pedig felborul az addigi kényes egyensúly, valódi őrület hatalmasodik el mindenkin és ennek megfelelően őrült dolgokat is művelnek. Többet nem érdemes ezzel foglalkozni. Értem én, hogy rögtön két vonalat is szeretne vinni Clooney és a tökéletesség alatt megbúvó feszültségeket, illetve a rasszizmust szeretné egy sztoriba összerakni, de sajnos a két rész külön-külön sem működik, nem hogy együtt.
A tipikus kertvárosi apukát alakító Matt Damon láthatóan érzi, hogy neki kell a hátán elvinni a filmet és ennek köszönhetően valóban elképesztő módon belead mindent a játékába. Sajnos alkalmanként túl is tolja a dolgot, de rajta legalább látszik az akarás. Ahogy a nyúlfarknyi szerepet kapó Oscar Isaac is lehengerlő, azonban Julianne Moore abszolút szürkén ténykedik a produkcióban. És bár elméletileg a fekete család keveri meg a dolgokat, őket valójában meg sem ismerjük, ami azonban már a szkript hiányossága. Sajnos ezen a téren nem csak ez az egyetlen negatív pont: Coenék abszolút értelmetlenül dobálták egymásra a cselekményeket és bár van jó poén, de összességében csak vakarhatjuk a fejünket azzal kapcsolatban, hogy most mit is akar a főszereplő.
Clooney sem tud mit kezdeni az egész projekttel, amit ráadásul meglepően hosszúra is nyújt. A közel két óra elég sok holtjáratnak ad helyet, szerintem maximum 90 perc bőven elég lett volna. Bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor inkább le sem forgatom a filmet, ami számomra nagyon nagy csalódás. Damon szerepválasztása ugyanis az utóbbi években azért többnyire jó volt, bár a Műkincsvadászok gyengeségében azért ő is benne volt. Egyetlen pozitívum a filmmel kapcsolatban az a díszlet. Zseniális és korhű minden egyes tárgy, a környezet parádésan van megalkotva - tényleg olyan, mintha az '50-es, '60-as években lennénk. Ez azonban kevés, hiszen a tálalás nem tudja elvonni a figyelmünket magáról a termékről, ami sajnos elég gyengécske.