Szekeres Viktor

Az első kép a Mr. Robot sztárjáról Freddie Mercuryként az életrajzi filmben

Rami Malek egy az egyben Freddie Mercury az első promóképen.

Megérkezett a Bohemian Rhapsody című Freddie Mercury-életrajzi film első promóciós fotója, amin a főszereplő, Rami Malek látható, s ha csak a külsőségek alapján kéne ítélnünk, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy a filmmel sem lesz probléma. Persze egy dolog, hogy kinézetre milyen Mercury Malek, a nagy kérdés, hogy milyen lesz a játéka, márpedig erre választ (illetve válaszkezdeményt) csak az első előzetes kiadását követően fogunk kapni.

A filmet a 20th Century Fox gyártja a New Regency és a GK Films részvételével, a rendezője pedig a Közönséges bűnözőkkel népszerűvé váló Bryan Singer. Az Anthony McCarten által írt forgatókönyv a 70-es években, Londonban alakult Queen együttes története - a többi tagot Joe Mazzello, Ben Hardy és Gwilym Lee játszhatja el. A történet a bandát megalakulásától az 1985-ös Live Aid koncertig követi.

Singer elmondta, hogy a 2018. karácsonyán bemutatásra kerülő film nem hagyományos életrajzi alkotás lesz, hanem inkább az együttes zenéjére fog koncentrálni. Rami Malek az éneklés kapcsán elárulta, hogy nem csak az ő hangját használják fel, hanem Mercury felvételeit is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #2
    Pedig Farok úr is tudott élni :)
  • Ender Wiggin #1
    Mercurynak 45 évesen sem volt akkora táska a szeme alatt, mint Maleknak :-D