Szekeres Viktor

Itthon erőteljesen bebukott A setét torony

Ahogy arra számítani lehetett, itthon sem lett siker A setét torony.

A setét toronynak egyedül az lehet a mentsége, hogy nem volt 100 milliós szuperprodukció, így például Amerikában majdnem el fogja érni a 60 milliós költségvetést az ottani bevétel. (Ez persze nem azt jelenti, hogy visszahozza a belé fektetett pénzt a film.) A hazai bevételek az összbevételhez természetesen csak minimálisan járulnak hozzá, így mi akkor sem menthetnénk meg a tervezett sorozatot, ha itthon tömeghisztériát váltott volna ki a Stephen Kin-adaptáció, de sajnos inkább ennek ellenkezőjéről volt szó.

Az InterCom által 65 moziban bemutatott film (ez elég magas kópiaszámnak mondható) mindössze 29 467 nézőt érdekelt Magyarországon csütörtök és vasárnap között, s ezzel még a hétvégi toplista első helyét sem volt képes megszerezni, mindössze a második helyre futotta 41 millió forintos bevételével. Mondanunk sem kell, hogy ez a bevétel sem egy helyre megy, hiszen a fogalmazó és a filmet vetítő mozik osztoznak rajta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #3
    "Vagy szar filmekre ülsz be"

    Egyértelmű, hogy nincs ízlése és szarokat néz, aztán meg azt hiszi, hogy az összes film szar. Ez a végén "szégyen a mai mozi esküszöm! " roppant vicces. Aki nem tud filmet választani, az minek hisztizik? :)

    (Helyesbítek, lehet, hogy van ízlése, hülyeséget írtam. Csak nem tudja eldönteni, hogy mi jó.)

    Csak azt nem értem, hogy aki ilyet ír/akar "Kéne már valami komoly film is végre amit felnőtteknek csinálnak és mernek benne mutatni vért és szenvedést is ", az mit beszél a Transformersről? Miért nem olvas utána, hogy mik a jó filmek. Engem speciel nem zavar a Transformers, mint ahogy a világon kismillió másik dolog sem zavar, ami totálisan hidegen hagy.


    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2017.08.08. 08:27:31
  • Yagami #2
    Érdekes. Voltam idén jó párszor moziban, de számomra egy Trainspotting 2 vagy a Get out (Tűnj el) nem éppen az általad leírt kategóriákat képviselték. De szerintem egy John Wick 2 sem. Vagy szar filmekre ülsz be mindig és a jókat hagyod ki, vagy a trailer-ek csapnak be, nem tudom. De azért akadnak nyalánkságok, ha az ember odafigyel arra miket néz.
    (de nekem még egy "agyatlan" King Kong is marhára bejött, pont azt hozta amire számítottam)
  • Relixo #1
    Hogyne bukott volna meg.... megint egy (dedós) gyerek/fantasy-t csináltak.
    Ki a fenét érdekel ? Kéne már valami komoly film is végre amit felnőtteknek csinálnak és mernek benne mutatni vért és szenvedést is , nem csak a transformers féle agyhalott CGI háborút vagy a sok szuperhősös tini marhaságot amibe szintén egy csepp vér sincs.
    Értelmük nincs ezeknek a filmeknek már, a főhős mindig megmenekül mindegy hányan mennek rá és beszól valami tinibuli hangulat féle "macsó" tökös dumát miután mindenkit levert és vége a filmnek. Ennyi... szégyen a mai mozi esküszöm!