Szekeres Viktor

Kiderült, kik lesznek az élőszerepős Aladdin-mozifilm főszereplői

Az Aladdin is élőszereplős változatot kap, mert miért ne, a sikert borítékolni lehet.

Hétvégén került megrendezésre Anaheimben az idei D23 Expo, ami a Disney nagyszabású rendezvénye, melynek középpontjában egy ideje már nem csak a Disneylandes látványosságok állnak, hanem a Disney stúdió által gyártott és bemutatás előtt álló filmek is, melyek többségéről exkluzív információkat kaphattak a látogatók és a sajtó. A tervezett élőszereplős Aladdin-mozifilm esetében például a szereplőgárdát, illetve annak egy részét ismertették meg a nagyérdeművel.

Nem lehet azt mondani, hogy a The Walt Disney Studios ne a közönség kegyeit keresné, hiszen amióta kiderült, hogy a nézőket nagyon érdekli a klasszikus Disney-mesék élőszereplős feldolgozásai, azóta párhuzamos több produkción is dolgoznak. Az Aladdin forgatása például nemsokára elkezdődhet, hiszen már javában tart a casting folyamata, mely kapcsán kiderült, hogy a címszereplőt Mena Massoud alakítja majd, Jázmin hercegnőt Naomi Scott, míg a dzsinnt Will Smith.

A rendező Guy Ritchie lesz, aki John August forgatókönyve alapján dolgozott, s a film meg fogja tartani az animációs éneklős elemeit is. Az Aladdin a tervek szerint nem csak az animációs filmből venne át elemeket, hanem a klasszikus irodalmi alapanyagból is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!