Szekeres Viktor

Bajban az új Sebhelyesarcú?

Elvesztette a rendezőjét A sebhelyesarcú.

Alig két hónapot töltött David Ayer a tervezett A sebhelyesarcú-reboot rendezői székében, s most távozni kényszerül a Variety értesülései szerint. A lap úgy tudja, hogy ennek fő oka a Universal stúdió agresszív határidőiből fakad, hiszen a filmet mindenképp be szeretnék mutatni jövő augusztusban, márpedig Ayersnek még a Netflixes Bright utómunkáit is irányítania kell, valamint a film kapcsán PR-tevékenységeket kell végeznie.

Érdekesség, hogy Ayer is egy kiszálló rendező, Antoine Fuqua helyére került, 2014-ben pedig még arról volt szó, hogy a Scarface feldolgozásának (vagy rebootjának) rendezője a chilei Pablo Larrain lesz, aki az Oscar-díjra is jelölt 2012-es No, valamint a korábban hazánkban is bemutatott Santiago '73 rendezője volt. A film főszereplője továbbra is Diego Luna marad.

A mindössze 28 éves korában elhunyt Armitage Trail regényét először 1932-ben filmesítették meg, akkor Howard Hawks volt a rendező. 1983-ban Brian De Palma is próbálkozott a könyv adaptálásával, s az Al Pacino főszereplésével készült gengsztermozi máig az egyik legismertebb és legelismertebb bűnügyi film. A hírek szerint a forgatókönyv legújabb verziójáért Terence Winter (Boardwalk Empire) felelt, míg a korábbiakat Paul Attanasio, valamint David Ayer és Jonathan Helmer írta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tikal #1
    hagyni kellene inkább és nem hozzányúlni...