Szekeres Viktor

Lehet, hogy mégis lesz TRON 3?

Lehet, hogy mégsem kell lemondanunk a TRON 3-ról.

2015. márciusában arról számolhattunk be, hogy nemsokára kezdődhet az új Tron-film forgatása, de rá két hónapra a Disney lefújta a projektet, köszönhetően a Holnapolisz bukásának. A Tron: Örökség folytatása egyébként annak ellenére lett berendelve, hogy inkább volt csalódás a film minőségét tekintve, azonban a mozikban elfogadhatóan teljesített, és mindössze a nagyobb elvárások miatt nem lehet hatalmas sikerként aposztrofálni. A film Amerikában 172 millió dollár bevételt hozott, a világ többi részén pedig 228 milliót, így összességében 400 millióval zárta mozis szereplését.

Joseph Kosinski, a rendező egy vetítés során a Collidernek nyilatkozott a franchise további sorsáról, és elmondta, hogy a tervezett harmadik rész címe TRON: Ascension lett volna, a szkriptje pedig 80%-ban kész volt már, mikor leállt a projekt. Azóta pedig ebben a tetszhalotti állapotban leledzik, azonban a rendező ragaszkodott hozzá, hogy nem halt el, a stúdió mindössze vár a megfelelő pillanatra, hogy ismét életet leheljen belé.

Az Ascension egyébként inváziós film lenne (vagy lett volna), csak éppen fordított irányú, vagyis a gép belsejéből indult volna el egy folyamat a külvilág felé. A történet első felvonása ezért eleve a való világban játszódik, a második felvonás már TRON világában, a harmadik pedig ismét a mi valóságunkban - márpedig ez a megközelítés mindenképp újszerűnek mondható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #11
    nekem bejött a 2. rész, de azért nem nevezném se kreatívnak sem pedig innovatívnak ui. egyik sem volt. Nem volt benne semmi ami ne lett volna már vagy egy másik filmben. A látvány világ nem forradalmi. A sztori szintén nem új, lévén, hogy a TRON1 folyatásáról beszélnünk.
    A zene, az viszont frankó volt. Duft punk ismét odatette magát.
  • cateran #10
    A kepi vilag? Huhh? Az aztan kreativ volt..ja, nem..az a TRON 1, az egesz digitalis vilag..ja nem az is a TRON 1.....A visszatero karakerek innovativ vagy kreativ 1 folytatasban? Na, a zene az lehet hogy jo erv...
    Bocs, de kb olyan, mintha forradalmi ujdonsagnak mondanad a VR fejeseket, holott alapvetoen ugyanolyanok, mint 25 evvel ezelott, csak a kozben fejlodott technologia miatt latszodnak masmilyennek....
  • Axlkenobi #9
    A képi világ, a zene a visszatérő karakterek és az egész digitális világ továbbgondolása. Mondjuk úgy kb. ennyi.
  • cateran #8
    "A Tron: Örökség az egyik utolsó igazán kreatív és innovatív film volt"
    No, aztan mi volt benne a kreativ es innovativ? Nalam, az eredeti Tronhoz kepes 200 lepes hatrafele minden tekintetben.....kreativ meg innovativ...az...
  • tomboy013 #7
    meg még?
  • Axlkenobi #6
    Remélem, hogy összejön. A Tron: Örökség az egyik utolsó igazán kreatív és innovatív film volt, ami a Disney égisze alatt készült. Milliószor több és jobb mint a Marvel Mozis Univerzum vagy Az Ébredő Erő című gyáva és megalkuvó, minden eredetiséget nélkülöző filmnek csúfolt biztonsági játékok.
  • dzsagon #5
    nekem
  • tomboy013 #4
    Kinek jobb?
  • Ender Wiggin #3
    Az egyik legjobb disney-film. jobb, mint bármelyik kosztümös gatyamatyi.
  • Ulrich von #2
    Remélhetőleg legalább akkorát csalódunk benne, mint a Legacy-ban.