Szekeres Viktor

Megvan A halál angyala-tévésorozat két főszereplője

Nemsokára kezdődik a The Alienist-sorozat forgatása Budapesten.

Pár hónapja derült ki, hogy az amerikai TNT csatorna tévésorozatot készít A Halál angyalából. A Caleb Carr nagyszerűen sikerült regényéből, mely a The Alienist címre hallgat, Hossein Amini készítette el a forgatókönyveket, melyek 8 részt fednek le. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a rendezője az a Cary Fukunaga lesz, aki tavalyelőtt a True Detective teljes első szezonjának megrendezésével tette le a névjegyét a tévésorozatok világában, most azonban az is kiderült, hogy a két főszereplőt Daniel Bruhl és Luke Evans játszhatja majd.

A sorozat leendő tartalmát minden bizonnyal az itthon is megjelent könyv fülszövege írja le legjobban: "1896, New York. A város egyik legnevesebb lélekbúvára a magyar származású Laszlo Kreizler. Amikor a rendőrséget vezető Theodore Roosevelt tudomást szerez egy borzalmas gyilkosságsorozatról - amelynek áldozatai fiatal gyerekek, főleg prostituáltak -, a város hatalmas urainak akarata ellenére Kreizler segítségével megindítja a nyomozást. De nem hivatalosan, hisz azt sokan nem néznék jó szemmel, főleg Kreizler botrányosan modern felfogása miatt, mely szerint az ember személyiségét és tetteit csak összefüggéseiben lehet megismerni. A doktorhoz csatlakozik John Schuyler Moore, a New York Times újságírója, Sara Howard, a metropolisz rendőrségének első női alkalmazottja, valamint két nyomozó is, az Isaacson testvérpár. A csapat nyomozni kezd, a gyilkos azonban egyre-másra szedi áldozatait, akiket brutálisan gyilkol és csonkít meg. Csak Laszlo Kreizler képes megállítani őt, de a gyilkos és a doktor ellenségei semmit és senkit sem kímélnek."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!