Szekeres Viktor

Itthon már 600 ezer nézőnél tart az év sikerfilmje

A Kis kedvencek titkos életét nem lehet megállítani.

Annak ellenére, hogy nem lett nagy eresztés A Kis kedvencek titkos élete, a film döbbenetes tempóban szerzi magának idehaza a nézőket. A meglehetősen átverős reklámkampánnyal magát másfélének eladó animáció már hét hete bemutatásra került Magyarországon, de még múlt hétvégén is a második helyet foglalta el a hétvégi bevételi listán, köszönhetően többek között annak, hogy az előző hétvégéhez képest nőtt a bevétele, és nem csökkent.

Ez azt jelenti, hogy újabb 15 913 fő fizetett be csütörtöktől vasárnapig a filmre, mely így már 594 305 nézőt jegyzett vasárnap este, így erre a hétre átlép, illetve lehet, hogy át is lépte a nézőszáma a 600 ezret. Ekkora nézőszám mellé pedig 788,7 millió forint bevétel dukál, aminek a hazai forgalmazó a filmet vetítő mozikkal osztozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #3
    Ennek az volt a koncepciója, a marketing arra volt kihegyezve, hogy, mint a Toy Storyban, az állatok mit csinálnak, amikor ne látják az emberek.

    Más kérdés, hogy azt a koncepciót is sokszor láthattuk, hogy egy nő szerelmes lesz egy férfiba. Most komolyan, egy filmet nem egy mondat alapján néz meg az ember.
  • oritomi #2
    nem tudom mi a siker titka mert a koncepciót már láthattuk többször is.Hol egy hal téved el és keresi az otthonát hol egy másik állat...
  • NEXUS6 #1
    Jó xar film volt ez is. Még a Kienu is lenyomta szerintem.