Szekeres Viktor

Liftben ragadt emberekről szól az egyik karácsonyi őrület - itt az előzetes

Egy áramszünet, hat emeletek között ragadt lift - és azok utasai. Mindez karácsony estéjén.

Kifejezetten érdekes koncepcióval rendelkező film lesz a Christmas Eve, melyet december negyedikén mutatnak be Amerikában, s abból kiindulva, hogy egy kis stúdió gyártásáról van szó, a hazai mozis bemutatóban nem nagyon érdemes reménykedni, bár természetesen, ha jó lesz a fogadtatása, akkor bármi előfordulhat. A film története karácsony estéjén New York City-ben játszódik, egy áramszünet idején, közelebbről pár liftben, melyek leállnak, s utasaik bennük ragadnak.


A fent látható előzetes nagyjából lefesti, hogy milyen stílusra kell számítania annak, aki rááldoz az életéből másfél órát erre a miniantológiára. És persze az is kiderül, hogy pár jónevű színész is benne van a produkcióban, úgy mint Patrick Stewart, Jon Heder, James Roday, Cheryl Hines, Max Casella, Julianna Guill, Shawn King vagy Gary Cole. A filmet Mitch Davis rendezte saját és Tyler McKellar forgatókönyve alapján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!