Szekeres Viktor

Kiradírozták a Pacific Rim 2 tervezett bemutatóját

Ugyan nem 2017-ben, de a gyártó szerint láthatjuk még a Tűzgyűrű 2-t.

Két hete pattant ki a Latino Review értesülése nyomán az a hír, melyet később a The Hollywood Reporter is megerősített, miszerint a Universal Pictures határozatlan időre elhalasztotta a Tűzgyűrű, vagyis a Pacific Rim második részének 2017. augusztus negyedikére tervezett amerikai bemutatóját. (Ez a második halasztás, hiszen pár hónapja még a 2017. április volt tervbe véve.) Akkor ismét felerősödtek a hangok, melyek szerint az első epizód kifejezetten gyenge bevétele miatt eleve nem is volt szó második részről. Most azonban az derült ki, hogy az Amerikában csupán 102, a világ többi részén viszont 309 millió dolláros bevételre szert tevő Guillermo del Toro-filmet mégis folytatni akarja a stúdió.

A Universal minderről hivatalos közleményben számolt be - igaz, csak nagy késéssel a hír kipattanását követően. Ebből kiderül, hogy "valamikor később" lesz a film premierje, s okként pedig a szokásosakat határozták meg, miszerint a maximális hatásfokú végeredmény elérése érdekében a készítőknek időt akarnak biztosítani, s ezért nem siettetik a bemutatót, melyre így talán 3-4 év múlva kerülhet sor.

Addig is, 2017. augusztus negyedikét a Tökéletes hang 3 (Pitch Perfect 3) foglalta el, melyet eredetileg két héttel korábban terveztek bemutatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!