Szekeres Viktor

Amerikában leszereplő film aratott sikert itthon

Az U.N.C.L.E embere jött, látott és győzött itthon. Kár, hogy odakint nem sikeresebb.

Az elmúlt hetek egyik legkellemesebb filmes élménye Az U.N.C.L.E embere (The Man From U.N.C.L.E.) volt, azonban sajnos Amerikában nem szerepelt túl jól Guy Ritchie hidegháborús, kémes mókázása, így eléggé valószínűtlen, hogy mozis franchise válna belőle. Pedig a magyarokon nem múlt. Itthon csütörtökön került bemutatásra a film a mozikban, s bár a hosszú hétvége támogatását is élvezte, de még így is remek eredménnyel szerezte meg az első helyet a hétvégi magyar mozis toplistán.

Az itthon szinte semennyire sem ismert tévésorozat adaptációját négy nap alatt 62 moziban 31 387-en nézték meg a multiplexienkben, és ez 43,4 millió forint bevételt jelentett a moziknak, illetve a hazai forgalmazónak, az Intercomnak. Az U.N.C.L.E embere mögött a második helyezett a hétvégi toplistán a Mission: Impossible - Titkos nemzet volt, melyet premierje harmadik hétvégéjén 23 853-en néztek meg 65 moziban, s ezzel Tom Cruise akciózása már 153 ezer nézőnél tart. A toplista harmadik helye a Minyonokat illette meg, melyre eddigi hét hetes futása alatt már 677 ezer jegyet adtak el itthon - ebből a hosszú hétvégére 17 065 jutott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #2
    Szerintem jó kis film lett, oltári jó hangulata volt, én végig vigyorogtam.
  • Gauge #1
    Jó a film, d a stílust szeretni kell. Az amerikaiak meg buták:).