Szekeres Viktor

Megérkezett Matthew Perry új komédia sorozatának előzetese

Matthew Perry az új Furcsa páros egyik főszereplője lesz.

A Jóbarátok befejezése óta nem nagyon jön össze az élet Matthew Perry számára a tévésorozatok világában, hiszen bármibe is kezdett bele, az nem élte túl az első szezont. Ez történt A színfalak mögött című drámával, a Mr. Sunshine című komédiával, s legutóbbi próbálkozásával, a Go On című, ugyancsak vicces sorozattal. (Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a színész mindeközben többször is vendégszerepelt A férjem védelmében című, igen sikeres jogi drámában.) Perry legközelebb a The Odd Couple című szitkomban lesz látható, melynek megérkezett az első előzetese.


A február 17-én elstartoló, igen klasszikus alapszituációra építkező komédiában Perry partnere Thomas Lennon lesz. Az alaphelyzet pedig olyannyira klasszikus, hogy egy több évtizede írt Neil Simon-darabra, a Furcsa párosra épül, melyből filmek is készültek, sőt, a bohózatot többször is színpadra állították idehaza. A történet két lakótársról szól, akik közül az egyik igen szétszórt és rendetlen, a másik pedig mániákusan rendben tart mindent - Perry előbbit fogja alakítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)