Szekeres Viktor
Továbbra is A hobbit 3 a király
Harmadik hete uralkodik Amerikában A hobbit 3 és úgy néz ki, hogy többen fogják megnézni, mint a 2. részt.
Nagy volt a csata az első helyért, de Amerikában még mindig A hobbit: Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle of the Five Armies) vezeti a hétvégi mozis toplistát. A triplázó fantasy az első becslések szerint hétvégén 21,9 millió dollár bevételt termelt, így már 221 milliónál jár és ha így folytatja, akkor 260-270 milliós bevétellel zárhat hazájában. Ezzel pedig megelőzheti a második részt, mely 258 milliós amerikai bevételt produkált, de persze az első epizód 303 milliójától el fog maradni. (A film nemzetközileg eddig 502 millió dollár bevételt termelt.)
A hétvégi toplista második helyét a Disney musicalje, a Vadregény (Into The Woods) szerezte meg 19 milliós bevétellel, míg a harmadik Angelina Jolie rendezése, a Rendíthetetlen (Unbroken) lett 18,4 millióval. Előbbi film 91, utóbbi 88 milliós bevételnél tart már Amerikában, s mindkettőnek könnyedén meglesz a 120 millió. A különbség annyi közöttük, hogy a Vadregény várhatóan nemzetközileg is nagy siker lesz, de egyelőre egyiket sem mutatták be nagyobb piacokon, mindössze 6-7 milliós Amerikán kívüli bevételt jegyezhetünk fel esetükben.