Szekeres Viktor
Még két film és Tarantino visszavonul?
Quentin Tarantino úgy tervezi, hogy tizedik filmje után visszavonul.
Quentin Tarantino a napokban azt találta nyilatkozni, hogy tíz filmmel a háta mögött ott fogja hagyni a filmezést, mondván nem akar addig a színpadon maradni, míg a nézők nem kezdenek könyörögni azért, hogy hagyja abba - az viszont tetszik neki, ha úgy lép le, amikor a közönség abban a fázisban van, hogy még többet akar látni tőle. Persze siet megjegyezni azt is, hogy semmi sincs kőbe vésve, de a terve jelenleg ez, ha véletlenül az útjába akadna egy biztató projekt, akkor csak azért nem fogja passzolni, mert azt mondta, hogy nem folytatja.
A rendező 2015. elején kezdi el forgatni nyolcadik filmjét, a The Hateful Eightet, mely jövő karácsonykor kerül bemutatásra. Eddig a filmográfiájában olyan filmek szerepelnek, mint a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, a Jackie Brown, a Kill Bill két epizódja, a Grindhouse (azon belül is a Halálbiztos), a Becstelen brigantyk és Django elszabadul. A közönség filmjei zömét szerette, azonban igazán kiemelkedő anyagi sikert csak utolsó két rendezésével tudott elérni.