Szekeres Viktor

Ritkán látott csata dúlt a legnézettebb film címéért

A Holtodiglan és az Annabelle vérre menő csatát vívott hétvégén az amerikai mozikban.

Amerikában hatalmas csata dúlt a hétvége legnézettebb filmje címéért. Pénteken került bemutatásra a kinti mozikban David Fincher új krimije, a Holtodiglan (Gone Girl), valamint az Annabelle című horror, mely a Démonok között testvérfilmjének tekinthető. A nyitónapon utóbbi szerzett több bevételt, de arra számítani lehetett, hogy a horror nézettsége sokkal inkább meg fog zuhanni szombaton, mint a konkurenciáé, azonban az Annabelle meglepően jól tartotta magát és mindössze pár százezer dollárral szorult a második helyre: a 61 milliós költségvetés mellett készített Holtodiglan 37,5 millió dollár bevételt termelt három nap alatt, míg a 6,5 milliós Annabelle 37,1 millió dollárt.

A Holtodiglan így Ben Affleck legerősebb filmes nyitányát hozta a 2003-as Daredevil óta, míg Fincher esetében a legmagasabbat, hiszen még a Pánikszoba kezdését is túlszárnyalta a film. Az Annabelle kezdésével minden idők hatodik legsikeresebb természetfölötti horrorja lett a James Wan által rendezett, 42 millióval nyitó Démonok között, valamint a tavaly 40 milliós startot produkáló Insidious - A gonosz háza mögött.

Összességében a Holtodiglan a nyitóhétvége alapján 130-140 millió dollárig juthat el, míg az Annabelle-nek jó eséllyel meglehet a 100 millió is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!