Szekeres Viktor

Végre megint láthatunk egy jó horrort a moziban? Itt az Ouija előzetese

Embere válogatja, de lesz, aki félelmetesnek találja az Ouija előzetesét. Más pedig röhejesnek.

Mostanában igencsak rájárt a rúd a horrorrajongókat, hiszen egyre-másra buknak meg a premierek, ami azt is jelenti, hogy ha került is moziba idén jó horror (került, például az Oculus), akkor az nagyon kevés emberhez jutott el. Míg tavaly A démonok között vagy az Insidious 2 Amerikában 100 millió dollár fölé jutott, addig idén erre eddig egy filmnek sem volt sansza, még a ma bemutatásra kerülő A bűn éjszakája-folytatás sem lesz erre esélyes a becslések alapján, bár természetesen a nyitánya a legjobb lesz idén.


Marad az, hogy a semmiből hirtelen feltör egy produkció. A Universal stúdió nyilván ebben bízik, ezt reméli az Ouija című horrortól, hiszen a természetfölötti thrillerként megbélyegzett alkotást a legerősebb horroros héten, Halloween táján mutatja be, egész pontosan október 24-én. A Stiles White által rendezett film főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk, mint Olivia Cooke, Douglas Smith, Bianca Santos, Daren Kagasoff, Vivis Colombetti, Ana Coto és Erin Moriarty. A film egyébként egy táblás "játék" alapján készül és pár barátról szól, akik legsötétebb félelmeikkel néznek szembe, miután életre keltik egy Ouija-tábla sötét erőit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Nálam meg is bukott ez a film, a cikket elolvasva már az előzetesre sem kattintok rá.