Szekeres Viktor

20 ezer néző fölé kerül a Cannes-ban díjat nyert magyar film

Pár nap és meg lesz a 20 ezer néző is a Fehér istennek.

Senki nem várta, hogy egy "igényes" kategóriába sorolt magyar film százezres nézőszámot érjen el, mint a Coming Out vagy a Megdönteni Hajnal Tímeát, éppen ezért jó hírnek számít, hogy a Mundruczó Kornél által rendezett, Cannes-ban díjat is nyert kutyás bosszúfilm, a Fehér isten vasárnap 18 ezer néző fölé került, ami a hazai látogatottságát illeti, s nemsokára a 20 ezer jegyvásárlót is elérheti. Mindezt arra alapozhatjuk, hogy a filmet a bemutatója harmadik hétvégéjén 28 moziban 2 559-en látták, amivel az éppen aktuális toplista 10. helyét szerezte meg.

Ez a nézőszám az olcsóbb jegyeknek köszönhető (az átlagáruk nincs 1300 forint sem, míg a Transformers 4 több, mint 1450 forintos átlagjegyárral büszkélkedhet) eddig 23,3 millió forintos bevételnek feleltethető meg. A Fehér isten egyébként jóval közérthetőbb és megközelíthetőbb, mint Mundruczó eddigi filmjei, s a DVD-s megjelenést követően valószínűleg a mainstream közönség is rá fog találni, hiszen a témája számukra is mindenképp érdekes lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!