Szekeres Viktor

Megint rebootot kap a Predator, és megvan a rendezője is

Az első Predatorban szereplő Shane Black rendezheti a legújabb rebootot.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint Shane Black, a Vasember 3 és a Durr, durr és csók rendezője készítheti el a Ragadozó, vagyis a Predator rebootját. Természetesen a film egyik írója is Black, ami már csak azért is hangzik biztatóan, mert a filmes olyan alkotások forgatókönyvéért felelt korábban, mint a Halálos fegyver vagy Az utolsó cserkész. (A treatmentet, mondhatni az alaptörténet írja majd a rendező, de a teljes szkriptet végül Fred Dekker fogja elkészíteni.)

Az első Ragadozó 1987-ben kerül bemutatásra a mozikban Arnold Schwarzenegger főszereplésével és majdnem 60 milliós bevételt hozott. A folytatás 1989-ben már csak 30 millió dollárra volt jó, így a Fox nem is nagyon erőltette tovább a sorozatot, melyet az Alien vs Predator-filmek támasztottak fel - ezek közül az első 80, a második 42 millió bevételt termelt odakint. 2010-ben lehettünk tanúi a legutóbbi rebootnak, melyet Antal Nimród jegyzett: a Ragadozók Amerikában 52 milliós bevételt produkált, nemzetközileg pedig 75 milliósat.

Egyelőre nem tudni, hogy az új Predator mennyire lesz totális újrakezdés és mennyire fog beleilleni valamelyik korábbi film történetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • creed13 #10
    Hmm, érdekes dolog ez, szerintem a Nimród féle Predator nem volt rossz, én nem is számítottam többre-jobbra.Úgy gondolom, azt a filmet kb 95-ben kellett volna megcsinálni és nem most.Ma már a népnek kevés egy régimódi lövöldözős akció film.Nézzük csak meg Arnie filmjeit, egyik nagyobbat bukik, mint a másik, pedig ő a mai napig a klasszikus lövöldét nyomja.Szerintem az egész arról szól, h Arnie akkor még bőven menő volt, és abban a filmben akkor jó ötletek és technika volt.A további kérdés meg, h miért nincsenek jó részek?Hát igen, vannak jó Terminator/Predator/Alien könyvek, miért nem azokat filmesítik meg?Rejtély...vagy nem is? :-D
  • inkvisitor #8
    Mindenki azon sír, hogy mennyire hiányzik az eredetiség.
    Arra nem gondoltatok, hogy annyi ötlet került már megfilmesítésre, hogy gyakorlatilag elfogytak a jó ötletek?
  • szomferi #7
    nem reboot lesz az új rész, de mindegy... :D
  • Ender Wiggin #6
    sajnos ezekből a filmekből már hiányzik minden eredetiség. és a mai rendezők, írók képtelenek olyan színvonalat megütni, amivel a már millió formában ismert karakterek újra érdekesek lehetnek. felesleges, mint ahogy az elmúlt 10 év minden rebootja, remakeje folytatása az volt.
  • DontKillMe #5
    A predator 2-nek nem véletlenül lett olyan silány a bevételi oldala, mint amilyen. Az AvP vonal film ügyileg pedig egy vicc. Annyira szar lett, hogy ennél jobban el sem szúrhatták volna. És még sikerült minden egyes részt abból is alulmúlni. Bizony elő kellene venni a könyveket és abból gyúrni egy igazán ütős filmet.
  • immovable #4
    Hiányzott.

    [not]
  • hgaben90 #3
    Mit csinál az ember, amikor törlik az üzenetet, amire válaszolni próbált? "Awkward"...
  • hgaben90 #2
    Reboot lehet úgy is valami, hogy nem remake. Ha hosszú szünet után feléleszt egy franchise-t. Pl. az új Star Wars-epizódok. Ezt leszámítva azonban röhejesen esik a színvonal az sg.hu-n.
  • AZUL #1
    nah... nem mintha bajom lenne Nimród féle vonallal, de ezzel kellett volna kezdeni...