Szekeres Viktor

Kamu szövegek kerültek bele egy várt film előzetesébe

A Transzcendens előzetesében olyan mondat is elhangzik, ami benne sem volt a forgatókönyvben.

Azt mindenki tudja, hogy a mozifilmek rendezőinek általában nincs beleszólása abba, hogy filmjüknek milyen előzetest készítenek a gyártó stúdió ezzel foglalkozó szakemberei és marketingesei, nem egyszer volt már példa arra, hogy egy-egy filmes azon háborgott Twitteren, hogy spoileresre sikerült legújabb alkotásának trailerje. De persze az előzetesekben előforduló válogatott anomáliák közül a leggyakoribb, amikor olyan jelenetekkel reklámozzák az adott filmet, ami nincs is benne, köszönhetően annak, hogy a később befejezésre kerülő utómunkák során azok kivágásra kerülnek.

A napokon belül bemutatásra kerülő, Johnny Depp főszereplésével készült Transzcendens esetében is hasonlóra gyanakodhatnak majd azok, akik megnézték a filmet, és nem találtak benne egy bizonyos mondatot, mely Morgan Freeman szájából hangzik el ("It will be the end of mankind as we know it", durván: "Ez az általunk ismert emberiség végét jelentené"). Azonban Wally Pfister, a film rendezője elmondása szerint ez a mondat nem kivágásra került a Transzcendens végső verziójából, hanem egész egyszerűen nincs is benne a filmben. Majd mindehhez azt is hozzátette, hogy ő ilyesmit sosem írt volna le.

Vajon az rossz előjel, ha a marketingesek ilyen trükkökhöz kényszerülnek folyamodni?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!