Szekeres Viktor

Nem folytatódik a tavalyi év egyik legsikeresebb komédiája

Hiába lett hatalmas siker A híres Ron Burgundy 2, harmadik rész már nem fog készülni belőle.

2013-ban a papírformának megfelelően A híres Ron Burgundy legendája folytatása, az Anchorman 2: The Legend Continues című komédia lett az egyik legsikeresebb Amerikában. A hazájában 127, a világ többi részén pedig 46 millió dollár bevételt hozó film magasan túlszárnyalta kultstátuszban lévő elődje bevételeit, minek láttán az ember elgondolkozik azon, hogy tényleg megérte-e a Paramount stúdió részéről a sok évig tartó habozás, mely a film előkészületeit jellemezte.

Azonban hiába lett hatalmas siker a második rész, harmadik már biztos, hogy nem fogunk kapni, legalábbis Adam McKay, a rendező erről számolt be az Empire filmes magazinnak: "Ennyi. Azt hiszem, hogy ennyi volt. Remek volt dolgozni rajta, és nagyon jó móka volt ismét forgatni ezekkel a srácokkal, de úgy vélem, hogy ennyi volt Ron Burgundy története. Ez volt az utolsó folytatás, amit készítettünk." McKay még kifejtette, hogy őt sokkal jobban szórakoztatja az, ha új világot és új karaktereket találhat ki, így várhatóan legközelebb egy teljesen eredeti produkciót rendezhet. Aminek minden bizonnyal ismét Will Ferrell lesz a főszereplője, ugyanis eddig a rendező összes filmjét (a két Anchorman mellett Taplógáz, Tesó-tusa és Pancser police) rá építették.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!