SG.hu

8,3 hüvelykes táblagéppel jelentkezik az LG

A Full HD-nál is nagyobb felbontású táblagép az IFA kiállításon mutatkozik majd be és az év végétől lesz kapható.

A cég közleménye szerint a 8 hüvelykes (21 centis) kategóriában az LG G Pad 8.3 az első táblagép, amely ilyen finom felbontású kijelzővel rendelkezik. A hivatalosan a 2013-as berlini IFA kiállításon színre lépő LG G Pad 8.3 a nemrégiben bemutatott G2 telefont követi; a gyártó a G termékcsalád két tagja által erősíti a felsőkategóriás mobileszközök piacán betöltött szerepét. Az LG a vásárlók visszajelzése alapján határozta meg a táblagép optimális méretét, ennek köszönhető a készülék kompakt kialakítása. Tömege 338 gramm, ami körülbelül egy újság súlyának felel meg, viszont akkumulátora extra nagy kapacitású, 4600 mAh-es. A G Padba 1920 x 1200 képpontos (273 ppi) WUXGA (Widescreen Ultra Extended Graphics Array) kijelzőt szereltek, processzora 1,7 GHz-es négymagos Qualcomm Snapdragon 600. A 2G memória és 16 GB eMMC tárhely mellett még meg kell említeni 5 és 1,3 megapixeles kameráit.


Az Android Jelly Bean 4.2.2 van telepítve rá, apró kiegészítésekkel. Akár három különböző alkalmazás is zavartalanul megjeleníthető ugyabban az ablakban és a nyitott alkalmazások három ujjal félrecsúsztathatók a képernyőről. A kijelzőn dupla koppintással a készülék be- és kikapcsolható. A készülék ára a termék megjelenésekor derül majd ki. A QPair alkalmazásnak köszönhetően az okostelefonra érkező hívások és üzenetek a G Pad-en is megjelennek. A szfotverrel a G Pad csatlakoztatható más gyártók okostelefonjaihoz és táblagépeihez is (ajánlott operációs rendszer: Jelly Bean) A QMemo alkalmazásával készített jegyzetek a felhasználó okostelefonjára is menthetők, és bármelyik eszközről megoszthatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!