SG.hu·

Négy új mobil operációs rendszer jelenik meg a közeljövőben

Az új év főként a mobil készülékek piacán, azon belül is a szoftverek frontján hoz majd számos újdonságot. Amennyiben minden a fejlesztők tervei szerint alakul, úgy négy mobil operációs rendszer is debütálhat.

Az iOS és az Android egyértelműen uralják a táblagépek és az okostelefonok piacát. Ennek ellenére szerencsére több cég is úgy gondolja, hogy érdemes új szoftverrel jelentkezni, így a felhasználók néhány hónap múlva a bőség zavarával küzdhetnek majd. 2013-ban mutatkozhat be a Tizen, a Firefox OS, az Ubuntu és a Sailfish. Mind a négy operációs rendszer a Linuxra épül. A Samsung világossá tette, hogy a Tizent még az idén akarja piacra dobni - erről a The Daily Yomiuri Shimbun japán újság számolt be.


A Tizen működés közben egy prototípuson

A dél-koreai konszern már tavaly januárban jelezte: azt tervezi, hogy ötvözi saját mobil operációs rendszerét, a Badát és az Intel által támogatott MeeGo-utódot, a Tizent. A cél az, hogy a Tizen képes legyen a Bada-alkalmazások futtatására. A fejlesztések azóta is gőzerővel folynak, ezt támasztotta alá, hogy már 2012. májusában látható volt a nyílt forráskódú operációs rendszer a Samsung prototípusán. A vállalat ezáltal függetleníteni szeretné magát a Google befolyásától, s bebizonyítaná: nem csak kiváló készülékeket tud gyártani, hanem megfelelő szoftvert is. A projektet támogatja az NTT DoCoMo, a Vodafone, a France Telecom, a Panasonic és az NEC is.

Eközben persze a többi leendő piaci szereplő sem ül a babérjain. A Mozilla által fejlesztett Firefox OS az elemzők jóslata alapján akár 1 százalékos részesedésre is szert tehet és ebben segítségére lehet a Deutsche Telekom, a Telefónica, a Qualcomm, a ZTE, az Adobe, a Smart Telecom, a Sprint, a Telecom Italia és a Telenor.

A harmadik jelölt a MeeGo alapjain fejlesztett Sailfish, amit az egykori Nokia-alkalmazottak által létrehozott Jolla készít és amelyet tavaly novemberben mutattak be. Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni az Ubuntut, amely két év múlva, 2014 áprilisában, a 14.04-es LTS-változat kiadásakor jelenhet meg a mobil eszközökön. Ugyanakkor a disztribúció fejlesztői már idén erre a munkára koncentrálnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zsolnaii2013. 01. 08.. 13:35||#6
Állítólag a Tizen képes lesz natívan a bada és az Android appok futtatására is.
© sola2013. 01. 08.. 13:17||#5
Ja és még valami:
Ha az év végére még a kicsi-új mobil Linuxok is bedarálják a WP-t, akkor az erõs példa lesz az OEM-ek számára, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a desktop-on is annyira nagy szükségük van a Microsoft-ra.
© sola2013. 01. 08.. 13:15||#4
A Windows Phone számára is nagy veszély az említett négy Linux alapú operációs rendszer. A nagy-mobil-Linux Android most már egyértelmûen leverte az iOS-t és a WP-t, most pedig a WP-t még a kis Linuxok is megverhetik.

Ha például a Samsung-nak bejön a Tizen, akkor könnyen lehet, hogy végleg dobja a WP-t, mert akárhány okostelefon oprendszert azért õk sem hiszen, hogy fenn akarnának tartani. Az Android és a Tizen ad szinergiát (mindkettõ Linux) azaz ha választani kell akkor a WP-t fogják kukázni.

Ha pedig a Sailfish nagyon bejön a Jolla-nak, akkor óriási lesz a kontraszt a Nokia sikertelen WP stratégiájával. Ez végkép nyomás alá helyezi a Nokiát és ennek következtében ha kirúgják a Microsoft-os beépített embert, akkor a Nokia szó nélkül fel/vissza vásárolja az ex-Nokiások által alakított Jolla-t és folytatja a MeeGo/Sailfish alapú telefonok gyártását (mellette pedig dobja a kukába a WP-t).

© Géza Báá2013. 01. 08.. 10:10||#3
"Mind a négy operációs rendszer a Linuxra épül."<#eljen>

Remélem a windos b*zik is jól látják ! <#eplus2>
-1
© NEXUS62013. 01. 08.. 08:34||#2
Jó kérdés mi lehet mögötte, hogy rányomulnak erre a Tizenre. Ami, ahogy nézem Bada app-okat is futtat, a Badának tehát lõttek.
Ugy tûnik mindenki saját os-sel próbálja elkeríteni a piac egyrészét. De iért nem jó arra a Bada.
© Cumshot2013. 01. 08.. 07:08||#1
Samsungnak minek még egy zakó? Bada is jó lenne ha lenne mögötte tartalomszolgáltatás, de nincs...