Gyurkity Péter

Nem lesz Androidos Nokia, saját chippel jön az LG

A Nokia háza táján határozottan cáfolták azon híreszteléseket, miszerint a cég az Android felé kacsintgatna, miközben az LG saját beágyazott és mobil chipekkel jelentkezne, mások felé is reklámozva azokat.

Az elmúlt napokban a világhálón egyre szaporodtak azon vélemények, miszerint a Nokia az Android felé mozdulna el, ezen híreszteléseket pedig a gyártó egyik álláshirdetésére alapozták, amelyben egy linuxos megoldásért felelős fejlesztőt kerestek. Most a cég részéről cáfolták, hogy ilyesmire készülnének, egyszerű félreértésként aposztrofálva az esetet.

A cég médiakapcsolatokért felelős vezetője ugyanis saját Twitter oldalán válaszolt a pletykákra, bejegyzésében pedig kijelentette, hogy szó sincs ilyen elmozdulásról. Állítása szerint ők a házon belül elkészült HERE Maps térképplatform támogatását terjesztenék ki egyéb platformokra, ehhez keresnek megfelelő szakembert, így tehát továbbra is maradnak a Windows Phone operációs rendszer mellett, amelynek exkluzív státusza valószínűleg a jövőben sem változik majd.


Korai források eközben arról számoltak be, hogy az LG elhatározta a saját chipek piacra dobását, amelyeket azonban nemcsak a gyártó saját eszközeiben, hanem egyéb cégek megoldásaiban is szívesen viszontlátnának. A vezetés elsődleges célja, hogy készülékeikben minél magasabb legyen a házon belüli komponensek aránya, ehhez szükséges az ARM licencének beszerzése, bár az első körben valószínűleg egy beágyazott fejlesztéssel jelentkeznek majd, mégpedig a CES 2013 alatt.

Ezt követik majd az okostelefonokba szánt példányok, amelyek szintén a TSMC 28 nanométeres gyártástechnológiájával készülnének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #20
    Semmi ilyesmit nem mondtam. Azt állítottam, hogy az átlag embernek szórakozásra kell az okosteló nem munkára. A többit te költötted hozzá. A végén ráadásnak személyeskedtél is.
  • bladesoft #19
    Nokia bukta.....
    Majd a történelem könyv lapjain visszaköszön :D
  • OstOr #18
    most bizonyít a nokia a makacsságával!
    Inkább megsemmisül de akkor is bebizonyítja mennyire nem életre való.
    Csak a sok ott dolgozót sajnálom, amikor a fejesek felelőtlenségétől megszűnnek a gyáraik! :(
  • fergusonpapa #17
    Láttom te is csak szóbeszédből szeded az információid.

    Kiváncsiságból megnéztem, fart szóra 864 app van , akkor ezekszerint akkor IOS-re 30-40 alkalmazás van ami használható többi fingorászás . Idióta!
  • skinnyman #16
    Az email sokkal osibb technologia a bluetooth-nal.

    tomboy013: egyaltalan nem orulnek neki ha eltunne a Nokia, de nagyon arrafele mennek ami leginkabb eppen annak koszonheto, hogy kizarolag egy olyan platform mellett koteleztek el exkluziv magukat ami a kutyanak nem kell, a "hal istennek" szoveggel teged ideztelek ironizalva, mert ahogy all a helzyet, gyakorlatilag pont ennek "koszonhetoen" pusztulnak el.
  • dyra #15
    nem mond már, hogy a Bluetooth elavúlt mert menten besírok :D Infra is jöhetne nem mellesleg a távirányítók jórszét még mindig infrásak. Legalább az okosteló újabb "értelmes" területre tőrne be a játékokon meg a fingós appokon kivűl :D (kb 95% erre használja)
  • esemve #14
    A XXI. században élünk, így én pl e-mailben küldök képeket, vagy a dropboxba automatikusan syncelt kép url-jét... :) Esetleg infrázni nem szeretnél?
  • narumon #13
    Mondjuk én az első nem megy próbálkozás után rákötöttem volna kábellel a gépre a telefont és azon keresztül másolok. Gyanítom egy csomó időt megspóroltam volna még ahhoz képest is ha megy a BT. Ha nem ért hozzá akkor miért akar egyébként BT-zni? Ez nekem mindig egy sötét ló volt valahogy a környezetemben senki nem használja én sem használtam soha. Egyébként minden rendszeren van rá megoldás (iOS-en is), meglepődnék ha Nokián nem lenne bár tény nem láttam nokia telefont közelről vagy 2-3 éve. Legközelebb azért szerintem barátod maradjon a régi jól bevállt módszernél. A régi telefonról mentse a dolgokat az újra meg másolja fel. Ezt talán tényleg minden telefon tudja.
  • tomboy013 #12
    A WP7 nem támogatta a bluetooth file küldést, de a WP8-on már megy, úgyhogy ebből már nem lehet probléma. Bár nekem eddig se volt. Már vagy 4-5 éve biztos nem volt szükségem rá. Jah és ha szétnéz Marketplace-en meg tudja oldani a bluetooth file küldést Wp7-en is. Egyrészt azért okostelefon mert külső alkalmazásokkal meg lehet oldani a telefon hiányosságait =)
  • dundiego86 #11
    Már megbocsássatok, csak egy megjegyzés: Hawer vett Lumia-t (nem tudom a pontos típust talán 800-as széria lehetett). Egyik nap csörög a telefonom, hogy "baj van..." mondja. Nem működik a "BlueTooth", mondja nekem, mert át szerette volna küldeni a régi Samsungról a képeket meg a zenéket. Átugrottam hozzá egy valag telefonnal a zsebemben, hogy megnézzük, mi van... Oké iOS felejtős, az csak más szifon készülékkel megy (Hála Steve Pénzlehúz-naz). Következő próba: BB Torch 9810 nem jó(a Lumia válasza: "Nem támogatott szolgáltatás"). Mondom He? Na jó akkor origi Xperia X8, válasz ugyanaz... "Na jó", mondom neki, "akkor most próbáljuk egy elődön is (annak tuti mennie kell címszóval)" Elővettem hőn szeretett X3-asom. Galéria/Képek/...kép kiválasztása.../Küldés. És kitaláltok, mi történt? Gondolom nem nehéz, Nem támogatott szolgáltatás!!! Próbáld meg elmagyarázni egy kőmívesnek, hogy a spórolt pénzéből vett 100e-res telefon egy kalap sz*rt nem tud Bluetooth területén. Szóval én feladtam... És ez egy megtörtént eset... Bár nem tudom mi lett a végkifejlet, mert bement a szolgáltatóhoz. Mielőtt még vitába szállnánk, mindenki gondolkozzon el valamin: Csak egy IQ-Bajnoknak lehet okostelefonja, a köznépnek nem?!