Gyurkity Péter

Elveszíti a mobilháborút az Apple

Bár az okostelefonok jövőre végleg maguk mögé utasítják a hagyományos készülékeket, egyre többen vélik úgy, hogy az Apple ezt már nem tudja kihasználni, a mobil szegmensben zajló háborút pedig elveszítik.

Steve Jobs halála óta több alkalommal olvashattunk már az Apple-t temető cikkeket, amelyek egyetértettek abban, hogy a mindenki által elismert és kiváló cégvezető távozásával elveszett a korábbi lendület. Ezt most Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója ismételte meg egy, a brit kormány által szponzorált londoni kerekasztal beszélgetésen, kiemelve, hogy a győzelmet a Google vívja majd ki.

Musk is úgy véli, hogy Jobs volt a felelős a cég korábbi lendületéért, amely főleg az innováció (és a vásárlók rendszeren belül tartása) terén mutatkozott meg igazán. Hozzátette, hogy nagyon is sok múlik a cégvezető személyén, a keresőcég élén álló Larry Page például meglehetősen jól teljesít ebben a szerepkörben és hosszú távon győzelemre vezetheti a Google-t. A Jobs utáni űrt viszont Tim Cook jelenlegi vezérigazgató nem igazán tudja kitölteni, többen kritizálják vezetési képességeinek hiánya, valamint a lassuló, eltünedező innováció miatt, amely halálra ítéli az Apple-t, bármilyen népszerű is az iOS platform. Érdemes megjegyezni, hogy Steve Wozniak, a cég társalapítója is borúlátó ezzel kapcsolatban, szerinte a Microsoft háza táján most több innovációra kerül sor.


Lehetőségek márpedig bőven akadnak a piacon, annál is inkább, mert az okostelefonok 2013-ban végleg átveszik a vezetést a hagyományos mobiloktól. Jellemző, hogy míg idén a hagyományos mobiltelefonokba még 790 millió flashmemória egység kerül, az okostelefonok pedig 613 milliót használnak fel, addig jövőre megfordul az arány, az okosok 792 milliót, a hagyományos példányok pedig 703 milliót kapnak majd.

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az almás céget másfél évtizeddel ezelőtt is sokan temették, akkor viszont a visszatérő Jobs megmentette és újra fellendítette a vállalatot - most azonban egy ilyen megmentő felbukkanása kevésbé valószínű.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #396
    Magyar papír a király az én kis tőkécském is abban gyűlik!
  • M2 #395
    Nem teljesen likvid, nagy része van rövid és hosszú távú papírokban is. Szerintem magyar 'álompapírjuk' is van. Júnó, Pekidzs! :-)
  • M2 #394
    Haramadát usában kezelik, saját befektetői céggel. Bizarr módon néha vesznek pl Apple részvényeket is. Meg gondolom állampapírokat, mikor Obama a vendégük. :-)

    Többi Írországban és mindenfelé offshore cégekben, mintha lenne egy saját bankjuk, mozgatják mindenfelé.
  • NEXUS6 #393
    Hmmm. Meglepsz néha azt tudod-e?
  • NEXUS6 #392
    Baxus ha termelésről van szó, akkor valóban ezek a problémák jelentkeznek, mondjuk mindenkinek. De a kúrva ne sírjon, hogy baxák!

    A Apple ezexerint úgy akart dugni, hogy le is feküdjön valakivel, de szűz is maradjon. Eddig sikerült, úgy tűnik.

    És igen vannak olyan cégek, akinek nincs gyártókapacitása, talán az AMD a csúcs bizonyos szempontból (piacra gyakorolt hatás stb), de ők iszonyat erős saját hw technológiával rendelkeznek, patent hegyek, fejlesztés ezerrel.

    Namost ilyen teljes architektúrát jelentő hw technológiája nincs az Apple-nek. Eddig persze nagyon nem is volt rá szüksége, sőt mondhatni, ahogy a gyártás után kidobtak minden olyan "ballasztot", ami egy céget ilyen szempontból visszafogna, pl áttérés általánosabban elterjedt intel architekturára, vagy a mobil termékeknél az ARM architektúra választása.
    De ez a magatartás a kicsi, defenzív cégekre jellemző és ezzel el lehet kerülni pl a csődöt. De egy nagy tőkeerős cég egyedi architektúrával igyekszik a piac minél nagyobb részét egyértelműen elkeríteni, pláne ha kezdetekben közel 100%-ban uralja.
    Az Apple ezt meg sem próbálja, hiába a hatalmas tőke tartalék, amiből fejleszthetne ilyet. Ez vezet azonban aztán a folyamatos piacvesztéshez. A kínai gyártó, kicsit eltúlozva, aki nappal legálisan Apple terméket gyárt az éccaka nem feltétlenül legálisan gyártja és rárak mondjuk egy androidot.
    És ezek ellen vagy bármelyik cég ellen max olyan szintig hőböröghet, hogy miért van lekerekítve a sarok, hogy a p@csába néznek ki az ikonok, vagy ott a megcsócsált alma dobozon, vagy nincs, mert az apple termékekben belül hw szinten NINCS SEMMI EGYEDI!

    A cég ezzel a hatalmas pénztartalékkal olyan mint egy elhízott cápa, persze sokáig ki fogja bírni kaja nélkül, azonban esélye sincs, hogy bármit is elkapjon, mert a zsír nem izom.
  • narumon #391
    Annyi mindent lehet, de ELKÖLTENI semmi értelme. Minek vennének gyárat amikor örültek, hogy eladták?
    Steve Jobs egyébként a következők miatt építette le a gyárat;

    1, A saját gyár nem elég rugalmas, folyamatosan gyártani kell, ezért alkatrészeket kell megvásárolni és raktározni - valamint a kész terméket is raktározni kell - mindkettőben nagyon sok pénz áll.

    2, Ha bármit változtatni kell akkor nem tudnak rögtön reagálni - többször jártak úgy, hogy ott volt a rengeteg alkatrész még raktáron (vagy a késztermékek) - amikor már mást akartak gyártani vagy adni.

    3, Kitaláltak egy nagyon finom rendszert amivel napokra vitték ezt le (tehát csak pár napnyi alkatrész volt bent), de még ez is túl sok volt ahhoz képest, hogy az mennyi pénzt jelentett.

    Ha nincs saját gyárad akkor neked nem kell foglalkozni logisztikával, raktározással, azzal, hogy megfelelő kihasználtsággal menjenek a gépsorok, legyen megfelelő ember a gépek mellett, stb stb. Ezt meg kell hagyni másnak. Így a képlet rendkívül egyszerű lesz - "megbeszélik" mi kell mikorra és hova és ennyi, és még árban is jobban kijönnek.
  • narumon #390
    Szerintem forgatják azt. Nem a párna alatt van. Viszont likvidnek kell maradnia, ha nem likvid akkor már nem készpénztartalék.
  • narumon #389
    Szerintem de. Dagobert bácsi él a fejükbe ahogy minden reggel fejest ugrik :)
  • caius marius #388
    Nyilván nem. De azt a mondatodat nem tudom értelmezni, hogy „Ha csak baromságra tudnák akkor jobb ha nem költik."
    Bakker annyi mindent lehet a pénzzel csinálni...
    De ha pl. jön egy válság, így bukhatják a legnagyobbat. Vegyenek belőle gyárat!
    :)
  • caius marius #387
    Már mérne? Dagobert bácsi is ezt csinálta. :)
    Azt azért inkább gondolnám, hogy forgatniuk kéne. Vagy befektetni pl. banánba. A banánt mindenki szereti...