Berta Sándor

A számítógéphasználat lassítja az elbutulást

Ausztrál kutatók úgy vélik, hogy a rendszeres számítógép-használatnak köszönhetően a 69 éves vagy annál idősebb férfiak körében az átlagosnál ritkábban alakul ki demencia.

A szakemberek nyilvánosságra hozták a tudományos anyagukat, amelyből kiderült, hogy akár 40 százalékkal is csökkenthető a demencia kialakulásának kockázata. Ehhez azonban az kell, hogy a 69 évesnél idősebb férfiak a digitális korszakban is szellemileg aktívak legyenek, például rendszeresen használják a számítógépeket és más készülékeket. A vizsgálat részét képezte annak a nagy egészségügyi felmérésnek, amelynek során 1996 óta 19 000 nyugdíjas férfi egészségügyi állapotát figyelték meg. A teszteken 69 és 87 év közötti férfiak vettek részt.

Osvaldo Almeida professzor és kollégái többek között arra voltak kíváncsiak, hogy a megkérdezettek soha, naponta, hetente legalább egyszer vagy hetente kevesebb, mint egyszer kapcsolják-e be a PC-jüket. Minden olyan személyt, aki az utóbbi három válasz valamelyikét jelölte meg, felhasználónak minősítettek. A rendszeres számítógép-használat nem csak a demencia, hanem a klinikai depresszió és a különböző betegségek kialakulásának kockázatát is jelentős mértékben csökkentette. Ugyanakkor a PC-t soha be nem kapcsolóknál ez a kockázati arány jóval magasabb volt.

"A Föld népessége öregszik, ezzel párhuzamosan azonban nő azoknak a száma is, akiknek romlanak a kognitív képességeik. A demenciás betegek száma 2025-ig 50 millióra emelkedhet. Amennyiben viszont az eredményeink pontosak, úgy a demenciás betegek száma a következő 40 évben közel sem fog olyan drámai módon emelkedni, mint, ahogy arra napjainkban számítunk" - nyilatkozta a professzor. A szakemberek leszögezték továbbá, hogy a szellemi leépülés kialakulása a korra, a képzettségre és iskolai végzettségre, a társadalmi elszigeteltség fokára vagy a rossz fizikai állapotra egyáltalán nem vezethető vissza. Hangsúlyozták, hogy mindenképpen további vizsgálatokra van szükség.

Dél-Koreában már 2007-ben voltak olyan vélemények, hogy digitális leépülés veszélyezteti az emberiséget. Yeon Byeong-Kil professzor, a Hallym Medical Center munkatársa szerint a félelem és a stressz csak növelik a problémát. "A depresszióra hajlamos embereknél gyakrabban előjöhet a felejtés, mivel a gondolkodásuk lelassul" - közölte a kutató. Brit tudósok januárban megállapították, hogy a szellemi leépülés 45 éves kortól megkezdődhet. Ugyanakkor egy osztrák agykutató azt állította, hogy minél gyakrabban használjuk a digitális szolgáltatásokat és eszközöket, annál jobban leromlik a szellemi teljesítőképességünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ozdimorgo #1
    Szerintem meg a demencia kialakulása nem attól függ, hogy milyen gyakran kapcsolja be valaki a számítógépet. Sokkal inkább azon múlhat, hogy mire használja.