Szekeres Viktor

Zseniális videó a nyár egyik animációs filmjéről

Manapság már nagyon ritkán láthatunk moziban stop-motion animációs technikával készített filmeket, de nyáron Amerikában bemutatták a ParaNorman, mely új szintre emelte a műfajt.

Amerikában augusztus 17-én mutatták be a ParaNorman című stop-motion animációs filmet, melynek magyar bemutatójáról egyelőre semmit sem tudni. Az alábbi videó röviden megmutatja, hogy miképpen készült a klasszikus, bábos módszerek segítségével a film. A képsorok olyan hatásosak, hogy talán még annak az érdeklődését is felkeltik a film iránt, aki egyébként nem is tervezte megnézni. Ha pedig a képsorok nem meggyőzőek, akkor talán a készítők lelkesedése, valamint a film megvalósításába fektetett hatalmas munka lehet, hogy az lesz.


A ParaNorman eddig bő két hetet töltött az amerikai mozikban, s ez idő alatt 40.7 millió dollár bevételt ért el, vagyis mindenképpen sikeresnek mondható a szereplése, hiszen meglehetősen rétegműfajról van szó. A film ugyanis hiába animációs, a fiatalság figyelmét a számítógépes animációs tengerében valószínűleg sokkal kevésbé kelti fel, így inkább számíthat felnőtt nézőkre. A ParaNorman 14 milliós nyitóhétvégéje egyébként alig maradt el a Neil Gaiman nevével is fémjelzett stop-motion animáció, a Coraline és a titkos ajtó 17 milliós kezdésétől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • a_n_d_r_e_w #1
    Elkepeszto mennyisegu munka es reszlet. De miert szopatjak magukat ezzel, CGI mar mindezt tudja.