Szekeres Viktor

A nyár komédiáját itthon két nap alatt több ezren látták

Itthon egyelőre nagy siker a Ted, melyet hétvégén majdnem háromezren néztek meg itthon, csütörtökön pedig ugyancsak több ezer lelkes filmrajongót regisztráltak a multiplexek.

Itthon csütörtökön került bemutatásra az amerikai nyár legsikeresebb komédiája, a Ted, de a UIP-Duna Film múlt hétvégén már tartott premier előtti vetítéseket a filmből. S ezt a bevételi adatokból ítélve remekül tette, hiszen a filmet öt moziban pár szombati és vasárnapi előadáson 2874-en nézték meg, ami 3,8 millió forint bevételt jelentett a multiplexeknek, valamint a forgalmazónak. Ezzel a teljesítménnyel egyébként a komédia a múlt heti mozis toplista kilencedik helyére fért fel, többek között megelőzte a premierfilmnek számító Marsupilami nyomában című francia komédiát, melyet a Budapest Film 23 vásznon mutatott be.


Hogy a széles közönség körében mennyire lesz sikeres a Ted, azt persze még nem lehet megmondani, azonban az már biztos, hogy Amerikában az idei nyár egyik legjobban teljesítő filmje volt, hiszen június végi premierje óta 213,6 millió dollár bevételt hozott. Sőt, már Amerikán kívül is egyre több országban látható, így nem csoda, hogy a nemzetközi bevételei már megközelítették a 150 millió dollárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Shiloh #4
    Gondolom nem is láttad és úgy mondod a sok marhaságot. Egy nagyon jó film ami kikapcsol és jókat lehet rajta röhögni, pont azt kapja az ember amit várt.
  • Béka Benő #3
    Igazi igénytelen alja-magyaroknak kiváló szórakozás ez a füves-f*ngós-sz*pós-sz*rós-b*szós poénokból álló valami...
  • cstommy #2
    MacFairlane papa csakis jót alkotott eddig :)
  • Hunter of Deer #1
    Marha jó film!