Gyurkity Péter

5 hüvelykes HTC, korai Nokia rajt

Egyes források szerint a HTC egy 5 hüvelykes okostelefon piacra dobására készül, míg a Nokia már szeptemberben bemutathatja új készülékeit. A Microsoft számos újítást a WP8-ra korlátoz.

Egyszerre több érdekes hír, pletyka is befutott a várható új megjelenésekkel kapcsolatban, így ezekről érdemes egyszerre beszámolni - annál is inkább, mivel a részletek többnyire még nem elérhetők. Ezen hírek egyike a HTC-vel kapcsolatos, amely ezekben a hónapokban sok gonddal küzd (ahogy arról mi is írtunk a napokban), egyes források szerint azonban egy új óriás piacra dobását tervezik, még az ősz elején.

A 5 hüvelykes szuperfon egyértelműen a zászlóshajó szerepét töltené be, 1794 x 1080 pixel felbontással, gyakorlatilag a Samsung korábbi lépését másolva le, amelynek eredményeként annak idején a Galaxy Note okostelefont üdvözölhettük a boltok polcain. A méretes tégla szeptemberben, illetve októberben jelenhet meg, a további hardveres részletekről azonban egyelőre semmit nem tudni, így ezekről jelenleg legfeljebb találgathatunk. Megemlítik azonban, hogy a Samsung egy 5,5 hüvelykes példányon dolgozik (a Galaxy Note 10.1 néven futó táblát éppen most mutatták be), az LG pedig az Optimus Vu révén szintén kacérkodott az 5 hüvelykes tartománnyal.

A Bloomberg hírügynökség már a Nokia terveivel foglalkozik, amely igencsak nagy érdeklődést vált ki ezekben a hetekben mind az elemzők, mind pedig a potenciális vásárlók részéről. Korábban szó esett arról, hogy a finn gyártó a WP8 hivatalos rajtja előtt bemutathatja saját készülékeit, ezzel megelőzve a többi partnert, most pedig arról írnak, hogy erre már a Nokia World alatt, vagyis szeptember 5-én sor kerülhet. Ezzel az új Lumia változatok már biztosan készen állnának az ünnepi szezonra, bár azt még szintén nem tudni biztosan, hogy maga a Windows Phone 8 pontosan mikor mutatkozik majd be.

A WP8 kapcsán egyébként friss hír, hogy az appon belül történő vásárlások kizárólag az új verzió alatt lesznek elérhetők, vagyis a WP7.8 biztosan nem részesül ebből. Utóbbi egyelőre mindössze az új kezdőképernyőt tudja felmutatni, aki tehát komoly újításokra vágyik, annak be kell majd ruháznia egy új telefonra (mivel a WP8 nem lesz futtatható a meglévő példányokon).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #8
    Lassan lehetne egy cikk 41 megpixeles Nokiáról is...:-D
  • sanyicks #7
    directx 10? xp is nt, vista is, még is megoldották hogy az új funkció csak új os-el legyen elérhető :)
  • Sir Ny #6
    gnu mach-ra
  • tomboy013 #5
    Gondolkodj már mielőtt hülyeségeket írsz! Akinek WP7-es telója van és azt hitte, hogy majd WP8-ra tudja frissíteni a készülékét, az úgy gondolom kicsit naív. Hiába jön ki a WP8, attól még a 7-es is szinte ugyanolyan jól használható lesz. Olyat amúgy meg nem írunk hogy ez miatt, hanem úgy írjuk, hogy emiatt.
  • Ferrer #4
    Kernel, kernel, mindig csak kernel. Mintha nem lenne mindegy, a lényeg, hogy milyen lesz funkcionalitásában. Ezt az álinformatikus baromságot..
  • kakamatyi123 #3
    >Mert tudja, ha kijön a WP9 akkor a torkába sz@rik majd a májkroszoft,
    Latszik, hogy hatalmas szakerto vagy, vagod a borsot:)
    Meselj hatalmas jovobelato, mikor jon ki a WP9 es milyen kernelre fognak valtani az NT-rol?:)
  • AgentKis #2
    "A Microsoft számos újítást a WP8-ra korlátoz." Pontosan ez miatt nem vesz ilyet épeszű Mber. Mert tudja, ha kijön a WP9 akkor a torkába sz@rik majd a májkroszoft, mint most azoknak akik balga módon WP7-es telcsit vettek. Annyira kapzsik, hogy elriasztják a saját vevőiket! Hajjrá! Kát hogy a nokia "cinkos" ebben.
  • Sir Ny #1
    5 hüvelykes telefon + 7 hüvelykes tábla, fő a változatosság.