Szekeres Viktor

A Drive rendezője 40000-ben játszódó scifit készít

Nem kis vállalkozásba fogott egy európai stúdió, s ennek legjobban valószínűleg a scifisorozat rajongói fognak örülni, hiszen elkészülhet a Barbarella feldolgozása, vagyis új adaptációja.

A Gaumont International Television és Martha De Laurentiis, producer fel akarják támasztani Jean-Claude Forest népszerű képregény karakterét, Barbarellát - tévésorozat formájában. Korábban, 1968-ban már készült filmes adaptáció a képregényből Jane Fonda főszereplésével, s a tervek szerint a tévésorozat verzió sem változtatna az alaptörténeten, az viszont kifejezetten biztató, hogy egy meglehetősen egyedi világképpel rendelkező rendező, Nicolas Winding Refn készítheti a pilotot.


A Barbarella 40 000-ben játszódik, tehát a messzi jövőben, s főhőse egy fiatal űrhajósnő lesz, aki fontos küldetést kap a bolygónkat irányító elnöktől, vissza kell szereznie minden idők legerősebb, bolygók elpusztítására is képes fegyverét. Mindezzel bolygóról bolygóra utazva próbálkozik Barbarella - azonban a tévés verzióban várhatóan nem fogja mindig a szexualitását bevetni, bár az is elképzelhető, hogy az alkotók egy "Emmanuelle az űrben"-koncepcióra bólintottak rá. (Érdekesség, hogy Durand Durand, a tudós neve még Barbarelláénál is jobban a popkultúra részévé vált, hiszen egy népszerű együttes is a figurának köszönheti a nevét - természetesen a Duran Duranról van szó.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #11
    ..nem is kell elmagyarázni az egészet, a középkort sem értik az emberek, elég a hősök motivációjával és a jóféle csihi puhival foglalkozni........
  • Merces #10
    Gőze-finja sincs mi volt itt tiz éve kérem......
  • menetrend #9
    Azt hittem én is, hogy Warhammer 40k film lesz. Élőszereplős, adná az ég!
    Egyébként van már film belőle, majdnem másfél órás animációs.
    Főszerepben: Ultramarines
  • galocza #8
    mint ahogy a kommentelők 2/3ának, köztük nekem is 8).
    de a nagy helyzet az, hogy wh40k-t nem nagyon lehet filmre vinni. ha jól csinálják, csak az értők/kedvelők értik, ha meg a tömegeknek szól, gagyi lesz.
    nem lehet egy világot elmagyarázni 90-120 percben...

    (bár egy necromundás-szájberpánkos-félpostapoc lehet, inkább közérthető lenne, minthogy szürke lovagok irtják a démont.)
  • mester1987 #7
    Szóval hiába film...

    Egy ilyet 10 éve is összedobhattak volna vagy lehet dobtak is :)
  • mester1987 #6
    Gőzük-finguk nincs mi lesz 40000-ben az a vicc itt kérem xD
  • Prof William #5
    Egy pillanatra megdobbant a szívem hogy Warhammer 40 000 film jön de a SG-nek ismét sikerült csőbe húznia.
  • Axlkenobi #4
    A Barbarella film zseniális, a kéjorgonás jelenet egyszerűen mindent visz.
  • Zaraki Kenpachi #3
    Én is warhammere gondoltam. De sajna nem az lett, pedig remek filmeket lehetne csinálni.
  • csabipapo #2
    Azt hittem,hogy Warhammer filmet csinálnak már:D