HENT hírlevél

Proaktív fellépést vár a bíróság a RapidShare-től

A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság szerint a fájlcserélő oldalaknak legalább részleges felelősségük van az oldalukon elkövetett jogsértéseket illetően. A bíróság szerint a fájlcserélő köteles proaktívan fellépni, ha jogtulajdonosi panaszt kap.

A Rapidshare ellen az Atari játékfejlesztő indított bírósági eljárást. Az Atari Alone in the dark elnevezésű játéka kalózpéldányainak terjesztését sérelmezte, amelyet szerinte nem akadályozott megfelelő hatékonysággal a fájlmegosztó portál. A bíróság első fokon az Atari-nak, másodfokon a RapidShare-nek adott igazat. A napokban meghozott döntésével a német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság amellett, hogy visszautalta az ügyet alsóbbfokú bíróságra, a Rapidshare felelősségének fennállását mondta ki.

Az Ars Technica portál szerint a bíróság elutasította a RapidShare azon érvelését, hogy az oldal csupán egyfajta passzív tárhelyként működne. Az eljáró bíró szerint ebben az esetben - utalva az angol elnevezésbeli és aktivitásbeli különbözőségre - a fájlmegosztót nem RapidShare, hanem RapidStore néven ismerné a közönség.

A bíróság szerint a portál nem köteles a tartalmak általános monitorozására vagy szűrésére, ám részleges felelősség mégis terheli a szerzői jogi jogsértés megvalósulásáért, amennyiben a jogosult panasza alapján értesült az adott tartalommal kapcsolatos jogsértésről. A német bíróság szerint az üzemeltetőknek proaktívabban kellene fellépniük a jogosulti panaszok esetén, azaz az Atari fájlok esetében jogos elvárás lett volna, hogy a RapidShare ne csak a megnevezett linkeket távolítsa el, hanem ellenőrizze, hogy vannak-e további fájlok a rendszerben, amelyek a játékfejlesztő jogait sérthetik. A düsseldorfi tartományi bíróságnak kell azt megvizsgálnia és arról döntenie, hogy pontosan mi a technológiailag és gazdaságilag reális elvárás az oldallal szemben, milyen intézkedéseket kell megtennie a jogosulti értesítések alapján, hogy mentesüljön a jogsértésekért való felelősségre vonás alól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!