Szekeres Viktor

A The Avengers sikerének köszönhetően 60 millió dollárral megnövelték a Vasember 3 költségvetését

A gyártó stúdió feltett szándéka, hogy a Vasember 3 minden idők legjobb Marvel-mozifilmje legyen, éppen ezért nem garasoskodnak, megnövelték a tervezett költségvetést.

A Latino Review értesülései szerint az általában spórolásairól hírhedtté vált Marvel Studios A bosszúállók hatalmas sikerének köszönhetően megnövelte a Vasember 3 költségvetését 140 millió dollárról 200 millió dollárra. Ez azt jelenti, hogy majdnem annyit fognak az elkészítésére költeni, mint A bosszúállókra, vagy éppen a Vasember 2-re, melynek enyhe csalódást keltő teljesítménye miatt csökkentették le az első rész szintjére a büdzsét.

A stáb a napokban kezdte meg a forgatást a North Carolina államban található Wilmingtonban, a produkció Caged Heart kódnév alatt fut, és a tervek szerint egészen októberig fognak tartani a munkálatok, hogy 2013. májusában meg lehessen ejteni a premiert. A lap értesülései szerint a Marvel Studios azért szánta el magát erre a lépésre, mert úgy érzik, hogy a rajongók elvárják, hogy felülmúlják ismét önmagukat, a stábnak küldött üzenetükben a vezetők éppen ezért jelezték is, hogy nemcsak az a kérésük, hogy a legjobb Vasember-filmet tegyék le az asztalra, hanem készítsék el az eddigi legjobb Marvel-mozit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #10
    Igazából az Avengers is egy franchise, ennek is múltja van. De a lényeget elkaptad, hiába van a Fantasztikus négyesben több szuperhős, ők mind egyetlen képregény szereplői, és nem külön sztorik hőseinek légiója. X-Men úgyszintén.
  • hdo #9
    Nehogy beleköss, adok értelmező szótárt is:

    különálló értsd: egymástól független, teljes értékű, nem pedig szeparált!
  • hdo #8
    1: 500 milla sarkítás volt, a megfogalmazásból egyértelmű lehetett volna, mondjuk értem, hogy nem megy mindenkinek az értő olvasás!

    2: X-Men is egy franchise, meg a Fantastic Four is egy franchise, miközben az Avengers több, egymástól különálló franchise szuperhőseit szerepelteti egybe! Nyilván ezt is nehezedre esik felfogni.

    Szóval ülj le fiam egyes, ne szólj bele a felnőttek dolgába!
  • zetortraktor #7
    Te írsz olyan hülyeséget, hogy 500 millió, te hiszed azt, hogy bármilyen forgatókönyvvel ekkora siker lett volna, mert az emberek hülyék és a sok hősre mennek be (magadból indulsz ki?), te magyarázod a sikert, te hiszed, hogy rájöttél mi a hollywoodi recept. És talán még azt is hiszed, hogy erre más nem jött még rá.

    Élőszereplős példa? X-Men? Fantasztikus Négyes? De más filmekben is volt már több szuperhős. Lehet, hogy neked ez új.
  • hdo #6
    "Előtte is voltak filmek szuperhősükkel tömve és nem voltak ilyen sikeresek."

    Mondj egy élőszereplős példát az utóbbi 10 évből!

    "De persze tök jó, amikor valaki Ózd-felsőről, a székéből magyarázza meg a sikert ... "

    Örülök, hogy magadra ismertél.

    "Vajon, ha csak ennyi kell, akkor miért nem csinál mindenki ilyen filmeket?"

    Ha jól tudom ez volt az első modern filmes próbálkozás arra, hogy több Marvel szuperhőst egy filmbe sűrítenek. Szóval hol is van az a kevésbé sikeres példa?
  • zetortraktor #5
    Persze. Ha csak ennyi lenne a siker titka... Hulk eddig senkit nem érdekelt, most meg hirtelen mindenkit? Előtte is voltak filmek szuperhősükkel tömve és nem voltak ilyen sikeresek.

    De persze tök jó, amikor valaki Ózd-felsőről, a székéből magyarázza meg a sikert, ahogy azt Móricka gondolja. Vajon, ha csak ennyi kell, akkor miért nem csinál mindenki ilyen filmeket?
  • hdo #4
    Szerintem nagyot fognak bukni. Nem azért lett olyan kurva sikeres az Avengers, mert ötszázmillióból telifosták speckó effekttel, meg hogy a Transformers I óta már klisévé vált "romboljunk le három blokknyi felhőkarcolót" követelménynek eleget tettek, hanem azért mert egy filmben volt Vasember, Hulk, Thor ...
  • Mister #3
    Azért úgy tűnik, az Avengers-t elég nehéz lesz űberelni.
    Persze az nekünk nem baj, ha megpróbálják. :)
  • blessyou #2
    Grammar Nazi ON.
    North Carolina helyesen: Észak-Karolina.
    "My job here is done."
  • Béka Benő #1
    Helyes, hogy megnövelték mert legalább lesz benne akció !
    Mivel a Vasember 2.-ben lófing akció volt, Robert Downey jr és Gwyneth Paltrow legtöbbször csak dumáltak benne meg veszekedtek.