Gyurkity Péter
VIA: itt az 50 dolláros minipécé
Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.
A VIA lerántotta a leplet az egyszerűen csak Android PC 8750 névre keresztelt alaplapról, amely méretével, valamint igencsak kedvező kereskedelmi árával hivatott meghódítani a vékonyabb pénztárcával rendelkező vásárlókat és országokat. A név alapján rögtön kitalálható, hogy a megoldás az Android mobil operációs rendszerre támaszkodik, ennek megfelelően ARM chipet kap - lássuk a pontos listát!
A mindössze 49 dollárt kóstáló neo-ITX alaplap egy három évvel ezelőtt piacra dobott WonderMedia ARM11 processzort kapott, amely 800 MHz-en fut, ezzel pedig rögtön számos okostelefon mögé szorult, legalábbis a várható teljesítmény terén. A chip maga ugyan a beépített vezérlő révén 1080p felbontást támogat (hiszen eredetileg set-top-boxokba szánták), ebben az összetételben azonban maximum 720p felbontást kapunk, amelyet 512 MB DDR3 memória, valamint egy 2 GB-os Flashmemória egészít ki (utóbbi tárolási célokra), D-Sub és HDMI kimenet mellett. A listán megtalálunk további 4 USB 2.0, a szokásos audio és egy Ethernet, valamint egy microSD csatlakozót, míg az alaplap pontos mérete 17 x 8,5 cm. A fogyasztás üresjáratban 4 watt, terhelés alatt 13,5 watt.
A VIA azt reméli, hogy a nagyjából az ezredfordulón elvárt teljesítmény is bőven elegendő lesz az alapvető feladatok ellátására, annál is inkább, mert manapság egyre több platform támaszkodik a felhő-szolgáltatásokra, vagyis a kliens PC jóval kevesebb feladat végrehajtásáért felelős. Az Android alatt ugyan appok széles tömege elérhető, ezek nagy része azonban nem támogatja az érintőképernyő és az egér egyidejű használatát, így ebből gondok támadhatnak. A cég egyelőre a helyét keresi, szeretnék látni, hogy mire mennek egy alternatív szoftverre támaszkodó megoldással, kihangsúlyozva, hogy az nagy segítséget jelenthet a fejlődő országok szegénységben élő tömegei, vagy akár az oktatási intézmények számára - ahogy azt annak idején a százdolláros laptop esetében hallhattuk.
Ehhez illik hozzátenni, hogy a megfelelő ház, az egér és a klaviatúra, valamint a kijelző hozzáadásával már 49 dollár felett lesz majd a végleges ár, ám ez még mindig kellően alacsony lehet az esetleges sikerhez.