Szekeres Viktor

Újabb szög a Terra Nova koporsójába

Hiába volt gyenge és kevéssé nézett a Terra Nova, a sorozatban mindvégig ott volt a potenciál, többek között a szereplőgárdának köszönhetően, akik azonban nem tudtak mit kezdeni az inkompetens írókkal.

Bár abban sokan egyetértenek, hogy a 2011/12-es amerikai tévésorozat idény egyik leggyengébb sorozata a Terra Nova volt, a nemrég megszüntetett széria előtt a végítélet megszületését követően még megnyílt egy menekülőkapu. A NetFlix elnevezésű, Amerikában nagyon népszerű stream szolgáltatás felvette a kapcsolatot a sorozattal házaló stúdióval, azzal a célból, hogy esetleg átvegye. Azonban a mai napon kiderült, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre, így arra már nem érdemes várni, hogy a Netflix folytassa a sorozatot.

Persze mindez nem jelenti azt, hogy más csatornák ne csapnának le a lehetőségre, de a hírek szerint a legkomolyabb érdeklődő a Netflix volt. S mivel egyelőre kétséges a sorozat sorsa, cseppet sem meglepő módon a színészek is elkezdtek más, előkészületben lévő szériákba szerződni, így meglehet, hogy egy későbbi egyezséget követően már nem sikerül összetrombitálni az eredeti szereplőgárdát. (Jelenleg Christine Adams, Allison Miller és Jason O'Mara is elkötelezte magát egy-egy pilothoz.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Erpy #3
    Sztem is kár erőltetni tovább. A lehetőség megvolt az első évadra, eltolták, még a barátok közt is izgalmasabb volt néha, gondolom ezt úgy hogy nem nézem. Szal el kell fogadni, hogy ez nem kell sokaknak. Pedig mekkora sorozatot lehetett volna készíteni belőle, ha nem mennek el az ovisok világába.
  • Narxis #2
    naaaaaa
  • endrev #1
    Van igazság... (A rossz nem nyeri el méltatlan jutalmát.)