Szekeres Viktor

Feldolgozzák az Eredetet is megverő filmet

Ismét jól választott a Hollywoodi Feldolgozási Hivatal, hiszen egy remek film remake-jének jogait vásárolták meg, így akár egy jó amerikai akciófilmet is láthatunk nemsokára, mely a koreai The Man From Nowhere-ből készülhet.

A Dimension Films sajtóközleményben jelentette be, hogy megvásárolták az Ajeossi című koreai akciófilm angol nyelvű feldolgozásának jogait. A 2010-es akcióthrillert a többség minden bizonnyal a The Man From Nowhere angol címen ismeri, az adatbázisok szerint itthon Bácsi címen volt látható. Jeong-beom Lee zseniális filmje azt a bravúrt hajtotta végre hazájában, hogy 2010 legtöbb bevételt elérő filmje volt, olyan hollywoodi alkotásokat maga mögé utasítva, mint az Eredet vagy a Vasember 2.


Az amerikai verzió forgatókönyvét az a Shawn Christensen fogja írni, aki 2011 egyik legrosszabb akciófilmjének (Elhurcolva) szkriptjét adta ki kezei közül. A The Man From Nowhere egy csendes zálogház-tulajdonosról szól, akinek hallgatagsága mögött elég erőszakos múlt rejtezik. Ő az, aki elhatározza, hogy leszámol egy drog- és szervkereskedő bandával, hogy megmentsen egy gyereket, aki kvázi az egyetlen barátja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #8
    Tényleg te beszélsz olvasási gondokról? :)) Ez azért nem semmi.

    " sg-n még mindig az számít jó filmnek, ami sokat hoz a konyhára"

    Mióta? Nem sok nagy sikerű filmet istneítettek itt - pont most van kint az a cikk, amiben arról van szó, hogy szar filmek a sikeresek. Vagy csak úgy logikáztál, hogy erre azt írják, hogy zseniális és szerinted azért, mert sikeres? Nesze neked olvasási gondok.
  • NEXUS6 #7
    Nem akarom lenézni a helyi média piacok fontosságát, de nem hiszem, hogy ebből az anyagból értelmes remaket lehetne csinálni.

  • NovaTerra #6
    Vagy csak olvasási gondjaid vannak. Egy koreai film Koreában miért ne termelhetne nagyobb bevételt, mint az aktuális amcsi sikerfilm?
    Egyéb továbbra is szánalmasnak tartom, hogy sg-n még mindig az számít jó filmnek, ami sokat hoz a konyhára.
  • Laza #5
    A nézettség nem feltétlen a történet eredetiségén múlik ... egy animációs film is elkenheti az eredet száját nézettségben :)
  • DontKillMe #4
    Hosszú lenne a lista azokról a filmekről, amik megvernék/megverik a vasember 2-t. L.O.L.
  • NEXUS6 #3
    Őööö szerintem én most valamit tökre félre értettem, egy ilyen tresmuvi+ kategória, hogy veri meg az Eredetet, aminek volt egy "eredeti" sztorija, ennek meg nincs!!!:)

    Vagy izé, nem is arról az Eredet c. filmről van szó?
    Vagy csak egész eddigi életemben kimaradt, hogy a zacisok bizony iszonyat kemény emberek, akik gyakorlatilag a vállukon hordozzák civilizációnk megóvásának terhét.
    Vagy benéztem a naptárt és ápr 1 van?
    Vagy mi van?
  • NEXUS6 #2
    Tényleg!!!?
  • endrev #1
    Hú, annyira érdekes történet, annyira várom mááááááár..!!!