Gyurkity Péter

CES: tábla nélkül, ám komoly tervekkel készül a Nokia

A idei viszonylagos csend után a soron következő CES alatt a Nokia nagy hangsúllyal jelenik majd meg, bár táblával továbbra sem készülnek. Van azonban mire támaszkodni: a WP7 jól szerepel a felhasználói elégedettség terén.

Egyszerre több hír is befutott a Nokia háza tájáról, ezeket vesszük most sorra. A napokban kiderült például, hogy a cég komoly tervekkel készül a következő CES-kiállításra, itt több bemutatón is jelen lesznek, így helyet kértek maguknak egy, a Metro felülettel foglalkozó sajtótájékoztató céljából is, és várhatóan több készüléküket is magukkal viszik, hogy minél nagyobb közönség előtt mutassák be azokat, immár az új szoftveres platform kíséretében.

Eközben hivatalosan reagáltak azon híresztelésekre, miszerint gond van a Lumia 800 akkumulátorával. Magyarázatuk szerint maga az akkumulátor probléma nélkül üzemel, azonban egy szoftveres hiba miatt a kijelző sok esetben a valósnál kisebb feltöltöttséget jelez, ezt pedig a következő frissítésben javítják majd. Az utóbbi hetekben számos felhasználó jelezte a jelenséget, a válasszal azonban sikerült tisztázni, hogy pontosan miről is van szó, így az új zászlóshajó tovább folytathatja menetelését.

Felmerült, hogy a gyártó már dolgozik saját tábláján, erről szintén egymásnak ellentmondó pletykák jelentek meg. Stephen Elop vezérigazgató egy interjúban határozottan tagadta, hogy a közeljövőben ilyen készüléket terveznének bemutatni, vagyis állítása szerint nem dolgoznak ezen a területen. Azt ugyan nem zárta ki, hogy valamikor mégis piacra dobjanak egy ilyen megoldást, válaszaival azonban sikerült lehűtenie a kedélyeket, amelyek a korábbi híresztelések miatt pezsdültek fel. A szegmens amúgy is egyre zsúfoltabb, itt a legtöbb cég komoly gondokkal küszködik, nem igazán tudnak megkapaszkodni az Apple mellett (ezen talán a Kindle Fire és társai változtatnak majd), így valószínűleg nem is lenne jó húzás egy saját tábla bemutatása.


Átlagos vásárlói elégedettség operációs rendszerek szerint

Jó hír viszont számukra, hogy a Windows Phone platform kifejezetten jól szerepel egy friss felmérésben, amelyben a felhasználók elégedettségére voltak kíváncsiak. A válaszadók 75 százalékát ugyan androidos vásárlók tették ki, a Google rendszere azonban csak a negyedik lett az elégedettség terén, a listát pedig a WP7 vezeti - ez nyújthat némi reményt mind a szoftvercég, mind pedig a Nokia számára a jövő évre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #16
    Sajnos tényleg buta vagy ha nem érted, ezen nincs mit magyarázni tovább =)
  • orbano #15
    és természetesen kétféle ember létezik: az egyik, aki egyetért a véleményemmel, a másik pedig, aki szimplán h*lye...
  • orbano #14
    értem, tehát aki nem hozzád hasonló konzumidióta, mert pl. szakmabéli lévén nem eszik be minden sz*rt amit eléraknak, az buta. hát ecsém, akkor én kamion vagyok és ezt büszkén vállalom :D
  • tomboy013 #13
    Olvasd el mégegyszer amit írtam és rájössz ;) ha nem jössz rá akkor csak nyomatékosabb lesz az amit írtam rád nézve :P
  • orbano #12
    van wp7 telefonom, lassan fél éve, pénzem is van. de attól még egy szánalmas szar összességében, hiába vannak benne jó elgondolások. hogy illek akkor én most a világképedbe? vagy nem is létezem? :)
  • smv #11
    Androidos telóm van. Sima dallamcsengőhanggal, bluetothon keresztül meg fájt még életemben nem küldtem... (Viszont a suliba a mobilc*ganyok között nagyon trendi volt annó átküldeni 26 csenghangot,hogy aztán a buszon csörgessék egymást mert az olyan trendi)

    Mind a zenehallgatásra van jobb megoldás mint csengés közben végighallgatni egy 6 perces lédi gaga számot, mind fájlküldésre van jobb megoldás mint bluetothal vacakolni.
  • tomboy013 #10
    A hozzászólásodat írva nem hinném hogy sok pénz van a számládon mert akkor nem fikáznád az Applet ;) Villanyborotvához meg nem szükséges kenőanyag ezért eldobhatósod van. Egyébként elhiszem hogy nem jön be egyik sem de attól te is láthatod hogy vannak benne jó dolgok, és ha élből azt sugallod hogy szar az Iphone meg a WP7.5 akkor vagy nincs elég pénzed hogy megvedd és irigy vagy, vagy nem is próbáltad egyiket sem,vagy szimplán buta vagy. Én se szeretem az Androidot de nem is szarozom le mert tudom hogy van amiben üti a másik kettőt, csak nekem azokra a tulajdonságokra nincs szükségem mert mondjuk olyat helyezek előtérbe amiben jobb mondjuk a WP7.5.
  • sanyicks #9
    Ejj megint egy "látó"-val van dolgom. Esetleg azt nem tudod megmondani mennyi pénz van a bankszámlámon? Vagy azt hogy hova tettem a villanyborotvám kenőanyagát? Nem találom és félek hogy szétmegy a pengéje :\
  • Armagedown #8
    Aki védi a vindóz fónt , az gondoljon például a bt állományküldés hiányára , vagy arra hogy limitálva van a csengőhangnak beállított mp3 file hossza.
    ha vennék jó drágán egy Lumia 800at , ezen okok miatt nem lennék tulzottan elégedett vele.
  • tomboy013 #7
    Drukkolok a Nokiának, szerintem jó irányt vett a WP7.5-el. A Nokiát mindig is egy igényes márkának találtam és passzol hozzá a WP7.5 egyedi stílusa. A következő telóm Nokia lesz ezt már most látom =)
    Sanyicksnak meg még a kezébe se volt 1 iPhone se megy egy WP7.5-ös teló se ezt le lehet szűrni a hozzászólásából ;)